Magyar Péter talán már látja, bajt csinált azzal, hogy lepaktált az ukránokkal, és azok elzárták Magyarország elől a kőolajat.

Bajt csinált, mert veszélybe sodorta a magyar gazdaságot, az ipart, a vállalkozásokat, a háztartásokat.

Az olcsó orosz energiáról való leválás a Tisza programnak is része, azt le sem tagadhatják, ráadásul az elmúlt másfél évben nyolc (!) alkalommal szavazták meg az Európai Parlamentben az olcsó orosz energiaimport betiltását.

Most épp az történik tehát, amit amúgy is megtennének, ha hatalomra kerülnének.

Pedig ez nem a magyarok érdeke, hanem az ukránoké.

Ilyen bajokkal kellene szembenézni, ha Magyar Péter-félék vezetnék az országot.

Szóval bajt csinált, ami ellen most Orbán Viktornak kell küzdenie.

Magyar Péter most menekül, vádaskodik, csapkod, ötletel, pedig ebben a helyzetben inkább távoznia kellene.

Ma az a Magyar Péter és a tiszás képviselőjelöltek követelik a benzinárstopot, akik nyíltan Ukrajna mellé álltak. Azok, akik egy szót sem szólnak, nem ítélik el a Barátság vezeték elzárását, akik nem…

Dunabogdányban telt házas fórumot tartottunk, ahol részletesen bemutattam a települést érintő fejlesztéseket és támogatásokat a 2020–2025 közötti időszakban.

Az elmúlt években összesen 134 projekt…

Magyar Péter az ukránok embere. Nem csoda, hogy nem tud nemet mondani, hisz a Tiszát az ukránok pénzelik.

A béke nem a gyengék menedéke, hanem az erősek döntése.

A történelem során újra meg újra bizonyítottuk, hogy mi, magyar nők képesek vagyunk a legnehezebb időkben is helytállni. Nem várunk másokra, nem…

Csak képzeljük el, mi történt volna, hogyha a cseppfolyósított földgázra, azaz LNG-re állt volna át Magyarország - ahogy a tiszások mondogatták - az olcsó orosz gáz helyett! Az iráni konfliktus miatt…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média