Gulyás Gergely - Kormányinfó -

A Nemzeti Petícióval minden magyar állampolgár nemet mondhat az országunkat érő ukrán katonai fenyegetésre, valamint Brüsszel és Zelenszkij közös tervére, amivel belerángatnának bennünket a háborúba!

Viszlát, Baku! Az amerikai alelnök, JD Vance is épp most járt az azeri fővárosban. Magyarországnak és az USÁ-nak is kiemelt energetikai, befektetési partnere Azerbajdzsán.

A tiszások nem garantálják majd az ország biztonságát, veszélybe sodornak mindenkit. Ezért javaslom, szavazzanak továbbra is Orbán Viktorra és a Fideszre!

- Lázár János -

Egy hete kezdtük meg Edelényben a magyar települések "kékzónásítását". A hosszabb és jobb élet témáját példás helyi gyakorlatok bemutatásával, szakmai előadásokkal és eszmecserével mélyítettük el…

Tegnap Vajdaság, éjjel és reggel Budapest, most pedig a Székelyföld szélén Maroshévíz!
A szülőföldön való boldogulás egyik alapfeltétele az anyanyelven oktatás! Itt óvodát építettünk és működik egy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média