A Nemzeti Nyomozó Iroda vette át a százhalombattai finomító ügyében a nyomozást - tudta meg a Magyar Nemzet. Akár komolyabb bűncselekmény gyanúja is felvetődhet.

️ Egyre több a békepárti hang az Európai Tanácsban!

Viszont, ezt Brüsszel nem nézi jó szemmel, hiszen továbbra is számolatlanul öntené a pénzt Ukrajnába.

De a háborúellenes Patrióták Európa-szerte…

A Tisza Párt szerint nem, szerintünk viszont minden anya megérdemli a támogatást!

Történelmi Békemenet volt!
Folytatjuk️ Indul a háborúellenes országjárás.
️ Aki békét akar, velünk tart
Ott találkozunk!
Ennyi.

Győztünk a tegnapi Közgyűlésen a fővárosi cégek átvilágításával kapcsolatban!

Mi már egy évvel ezelőtt kezdeményeztük, hogy vizsgálják át a budapesti cégeket, de sokáig nem történt semmi, Karácsony…

A valaha volt legnagyobb Békemenet után indul a Digitális Polgári Körök országjárása.

Most az ország különböző pontjain háborúellenes gyűléseket szervezünk, ahol a hazájukért tenni akaró, békeszerető…

Kistelepülések jegyzőivel találkoztam Lesenceistvándon.

A kistelepülési önkormányzatok működésének egyik nehézsége, hogy kevesebb emberrel kell megoldani ugyanolyan széles skálán mozgó és szakértelmet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média