A kormány megbízásából jelentés készült a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatban, illetve az ahhoz kapcsolódó, a nyilvánosságban megjelent állításokról.

A vizsgálat egyértelműen megállapította:

- ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel
- az ügyben politikus neve nem merült fel
- a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér

Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán kijelentette, politikus érintettsége minden alapot nélkülöző aljas rágalom.

Ezt az események és megszólalások sorrendje világosan mutatja. Az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül. Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már megtettük, a jelentést pedig nyilvánosságra fogjuk hozni – zárta bejegyzését a miniszter. Link a kommentben.

Grillezz az államtitkárokkal!

Formabontó közéleti esten vehettem részt, ahol egyszerre beszélhettem a hivatásomról és hódolhattam a grillezés szenvedélyének.

Történt ugyanis, hogy budakörnyéki…

Adóemelés vagy adócsökkentés

Nemzeti konzultáció indul az adókérdésekről.
A családi adókedvezmény is veszélyben Brüsszel és bábjai adóemelési tervei miatt.
Az ötből a második kérdés így fog szólni:…

Az IM jelentéséből kiderült, ennek az ügynek nincsenek kiskorú sértettjei.
Akkor most a sok rágalmazó, mehet szépen bocsánatot kérni és vállalni a jogi és politikai felelősséget.

Újabb hatalmas nemzetközi siker a magyar tudományban: Hegyi Péter professzor úr elnyerte az egyik legrangosabb nemzetközi élettudományi díjat, a Robert F. Pitts Lecture Award-ot.

Hegyi Péter, a…

Ha összefogunk egy nemes célért, semmi sem állíthat meg minket, magyarokat.

Eddig és ne tovább️ Hadházy Ákosnak mennie kell
Hadházy Ákost jó okkal mindenki a falu bolondjának tartja, de ez nem mentség, nem kibúvó! Hiába a falu bolondja valaki, most még az ő mércéjével is…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média