A migrációs paktum egy ravaszkodás, nem old meg semmit. A baj csak úgy oldható meg, hogy kimondjuk, senki nem léphet be az Unió területére engedély nélkül. Viszont, ha nyugaton a jelenlegi gyakorlatot folytatják, tönkre fognak menni – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

Míg mi azért küzdünk, hogy ne legyen migráció, Nyugat-Európában más a probléma, ők már megcsinálták a bajt, és arról beszélnek, hogyan éljenek együtt a bajjal. Hogy nem volt annyi esze a vezetőiknek, hogy előre lássák, ebből gond lesz? – tette fel a kérdést a kormányfő.

Egy félig keresztény, félig iszlám társadalomban fölbomlik a jogrendszer, a közbiztonság, közben „a világ pénze sem lesz elég”, hogy eltartsák a migránsokat – fogalmazott a miniszterelnök.

Ráment a jövőjük, mert ez olyan, mint a fogkrém. Kinyomtad a tubusból bejött, itt van veled, visszacsinálhatatlan. Halból lehet halászlé, de fordítva ez nem működik. Vannak hibák, amiket elkövetve már nem lehet kijavítani. Ezért nekünk meg kell akadályozni, hogy ellakják tőlünk az országunkat – jelentette ki Orbán Viktor az interjúban.

A Dunakeszi Diáknegyed Magyarország legnagyobb középiskolai beruházása.

Számomra a választók bizalma a legfontosabb, ezért “csak” egyéni képviselőjelöltként mérettetem meg magam 2026 áprilisában. A Fidesz-KDNP szövetségtől ezért most is azt kérem majd, hogy a pártlistára…

A jelenlegi brüsszeli vezetés iránytévesztésben van, Európában változás kell!

Ursula von der Leyen a minap egy háborús beszédet mondott. A jelenlegi brüsszeli vezetéstől az EU-s polgárok nem sok jóra…

Az egész közép-európai térség közös ügye a versenyképesség javítása

Ilyen lenne a jövő a von der Leyen-féle Európában…

Átadtuk a sátoraljaújhelyi pumpapályát is. Érdemes végignézni a videót, ott jön a legnagyobb trükk! :)

SZÜRETI VIGASSÁG LOVASON!

Mentsd el a dátumot: 2025. október 4.

️ Helyszín: Faluház udvara – Lovas, Fő u. 8.

Légy részese te is egy igazi hagyományos szüreti mulatságnak!💃🍷

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média