A magyar miniszterelnökhöz hasonlóan immáron Macron elnök is a tűzszüneti megállapodást és a béketárgyalásokat sürgeti.

Háromévnyi szünet után a francia elnök telefonon egyeztetett Putyin elnökkel Ukrajnáról, miközben az új amerikai adminisztráció leállította az ukrán fegyverexportot, mondván, a fegyveres út nem járható, megoldást csak tárgyalásokkal lehet elérni – hangsúlyozta közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás.

A Fidesz kommunikációs igazgatója aláhúzta: a háború és az ostoba brüsszeli szankciók már eddig is 2,5 millió forintjába került minden magyar családnak. A háború folytatása, súlyosbítva Ukrajna uniós tagságával a hazai családoknak további milliós károkat okozna, ezért a háborút le kell zárni, Ukrajnát pedig nem szabad beengedni az Európai Unióba.

Link a kommentben.

Ma Százhalombattán jártam, a Szülők Fóruma Egyesületnél és a Sérültekért Alapítványnál.
Egy hely, ahol nem a korlátok, hanem a lehetőségek vannak fókuszban.
A közösség ereje, a gondoskodás és az…

MINDEN CSEPP VÍZ SZÁMÍT!

A magyar kormány nem nézi tétlenül a forróság következményeit – minden eszközzel azon dolgozunk, hogy mérsékeljük az aszály okozta károkat, itt, a Homokhátságon is, erre…

Gratulálok, és eredményes munkát kívánok az újbudai Fidesz frissen megválasztott elnökének, Steiner Attilának és négy új alelnökének!
Fides: hit, hűség, becsület, bizalom. Nekünk Magyarország az első!

A gyermekeink védelme nem lehet alku tárgya!

A következő évek egyik legfontosabb küzdelme a gyermekeink védelme lesz – lelki, kulturális és identitásbeli értelemben egyaránt.

A genderideológia…

Ezt megkaptuk.
Véglények vagyunk.
Mi, fideszesek.
Azariah megmondta.
Felvette a tiszás tempót.
Véglény, agyhalott, büdös…
Tiszások!
A sértéseket nem fogjuk elfelejteni.

Levelet kaptam – a választ pedig személyesen postáztam!

Azért dolgozunk, hogy ne csupán meghalljuk a gazdák hangját, hanem valódi, kézzelfogható megoldásokat is kínáljunk. Ennek jegyében szerveztünk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média