Hétfőn a 30 év alatti anyák szja-mentességéről, ma pedig a CSED és a GYED adómentességéről szóló törvényjavaslatot is benyújtottuk. Jöhet a parlamenti vita!
Megyünk tovább!

Hetente 100 üzletben ellenőrizzük az árréscsökkentés végrehajtását!

️Büntetésre számíthatnak azok az 1 milliárd forint feletti bevétellel rendelkező élelmiszerláncok, ahol megszegik a 10%-os…

A falu nem múlt, hanem a jövő. 3 millió forinttal támogatjuk a kisboltokat. Mentőövet dobunk a kiskocsmáknak, viszünk minden faluba legalább 1 ATM-et, és templomfelújítási programot is hirdetünk a…

Elhunyt Wachsler Tamás, a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője, az 1990-ben megalakult Országgyűlés korjegyzője, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre-program…

Napló/2684: Amikor a múlt kedvesen visszaköszön.
A szórványiskolák programja keretében közel ötvenen Gyimesből érkeztek. Vezetőjük az az Antal Tibor, aki 1993-ban az Atilla, Isten kardja rockoperában…

1990-ben nemcsak a frakcióban voltunk együtt, hanem az Országgyűlés padsoraiban is egymás mellé kerültünk. Mennyi mindent kellett volna még megbeszélni!
Drága Tamás, Waxi! Nyugodj békében.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média