Magyarország egyetért Európa védelmi képességének fejlesztésével, és azzal is, hogy az Európai Unió támogatná a tagországok védelmi képességeinek fejlesztését. Ellenzi viszont az Európai Bizottság elnökének javaslatát, hogy ezt közös hitelfelvételből finanszírozzák. Ez ugyanis a gyakorlatban azt jelentené, hogy az ukrajnai háború folytatása érdekében eladósítanák a tagországokat, köztük hazánkat is. Erről terjesztett be a Parlament Európai Ügyek Bizottsága politikai nyilatkozatot az Országgyűlésnek - mondta el a testület elnöke, Tessely Zoltán.

Csak összefogással tudjuk hőseink emlékét őrizve saját megmaradásunkat, nemzetünk jövőjét is biztosítani – hangsúlyozta Dr. Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke ünnepi beszédében március…

Magyar Péter egymásra licitáló hazugságokkal próbálja letagadni azt a nyilvánvaló tényt, hogy aláírója volt az EP radikálisan háborúpárti határozati javaslatának.…

Magyarország olyan családtámogatási intézkedéseket alkalmaz, mint például a családi adókedvezmény, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása és a kedvezményes…

️Álhírek helyett az igazság:

🤝🇭🇺 Amerikai–magyar együttműködés az üldözött keresztényekért!

Brüsszel Péter egy agresszív és hazug ember, akit ráadásul fognak a brüsszeliek, aláírja a háborúpárti határozataikat, végrehajtja az utasításaikat.

Oszd meg, hogy mindenki megtudja!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média