A törvénymódosítás értelmében biztosítható lesz, hogy Magyarország területén csak olyan gyűlés legyen megtartható, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára. A javaslat ennek érdekében kiegészíti a gyülekezési jogról szóló törvényt azzal, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért. A javaslat értelmében aki ilyen rendezvényt tart, vagy azon közreműködőként, résztvevőként szerepet vállal, az szabálysértést követ el és pénzbírsággal lesz büntethető.

️A Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének tagjai voltak a vendégeim Taszárról.
Mindig öröm somogyiakkal találkozni munkahelyemen, az Ország Házában.
Örültem a találkozásnak!

A szabadság a nemzeté.

Ez az ország, a magyarok országa, a miénk.

Máséra nem vágyunk, ezt viszont nem adjuk.

Nem vehetik el tőlünk sem erővel, sem fenyegetéssel, sem hízelgéssel, és nem kötünk alkut…

Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média