Mind olyan alapvető élelmiszer esetében, amelynél az ÁFA 5 százaléknál magasabb, a nyugdíjasok visszatérítést kapnak. Ezzel ugyanis a kedvezmény náluk marad, azt a kereskedők nem tudják lenyelni, mint az adócsökkentésnél - mondta el a miniszterelnök az Országgyűlésben. Az is kiderült, hogy kedvezménykártyát kap minden nyugdíjas, ezzel tudja majd követni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ki mekkora ÁFA-visszaigénylésre jogosult. Havonta akár 10-15 ezer forintot is visszakaphat egy nyugdíjas a vásárlásaiból.
Izrael szoros szövetségesünk a nemzetközi politikában, amit bizonyít az a tény is, hogy az ukrajnai béke megteremtése érdekében együtt álltunk az amerikaiak békehatározata mellé az ENSZ-ben.
Első helyen a nemzeti érdek áll. Három éve tartozunk a béketáborhoz, és minden létező fórumon felszólalunk a mielőbbi béketeremtés mellett Ukrajnában. - Szijjártó Péter #béke#fidelitas
A Katolikus Karitász vendége voltam. Écsy Gábor atya, országos igazgatóval, Zagyva Richárd, országos igazgatóhelyettessel áttekintettük a fogyatékossággal élőknek nyújtott szolgáltatások helyzetét.…