A 2025-ös a béke költségvetése lesz, lássuk a részleteket:
Reakció a választókerületekkel kapcsolatos hamis állításokra
Törvény teszi kötelezővé az Országgyűlés számára, hogy lakosságszámhoz igazítsa a választókerületeket. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) arra kérte az Országgyűlést, hogy szüntesse meg a jelenleg fennálló aránytalanságokat, figyelembe véve az Alkotmánybíróság korábbi, erre vonatkozó döntését.
A helyzet egyszerű: Budapest lakosságszáma az elmúlt évtizedben jelentősen lecsökkent, míg a fővárosi agglomerációé nőtt. A kiköltözők nagy száma miatt Pest vármegyében két új választókerületet kell kialakítani.
A mostani jogi módosítás nem érinti a választókerületek számát, így az egyéni mandátumot szerző képviselőkét sem (106 fő), továbbá nem érinti a parlament listás képviselőit (93 fő), illetve nem változtat a választás lebonyolításának szabályain.
A fent említett módosítások törvényi alapjai mindenki számára ismertek, az arányosságra vonatkozó alkotmányos elvárások évtizedek óta jelen vannak az Alkotmánybíróság döntéseiben, illetve később a Velencei Bizottság ajánlásaiban is megjelentek, ezért ha lenne egy kis jogi igényesség azokban, akik most ebből az egyszerű ügyből próbálnak politikai cirkuszt csinálni, akkor maguk nyújtották volna be a javaslatot.