Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták. Sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk.

Arról van szó, hogy Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselőtársunk is alelnökjelölt volt az Európai Parlament Szerbia-delegációjának vezetőségébe. A Tisza párt képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak. Így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja.

Vezetői tagsága egyébként azért is indokolt lett volna, mivel Magyarország a szerb uniós csatlakozás erős támogatója. A vajdasági magyar közösség érdekét is ez szolgálja.

A tiszásokat ezek szerint mindez nem érdekli. Román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is.

Ó jajjj. Pedig állítólag vödörrel is hordták már a vizet, de kiszáradt. Nem kellett a volt DK-s. Még szerencse, hogy Peti “ártatlan mindenben.”

Dunakeszi immár nemcsak a sportok, hanem a vízi sportok városa is! ️🏊🏻

Ma átadtuk a Dömötör Zoltán Dunakeszi Sportuszodát, ami már használatba is vettek a fiatalok.

Az uszoda agglomerációban is…

A kanadai parlament alsóházában Garnett Genuis konzervatív parlamenti képviselővel, nemzetközi fejlesztési politikáért felelős árnyékminiszterrel, valamint konzervatív képviselőtársaival folytattunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média