A mai napon elkezdődtek az Európai Parlamentben a különböző szakbizottságoknak a megalakuló ülései, és folyamatosan rabolják el az EPP-sek együttműködve a baloldallal azokat a helyeket, amelyek egyébként a harmadik legnagyobb frakciónak, a Patrióták Európáért frakció jelöltjeinek járnának.

Ennek a rablásnak a részese volt a Tisza Párt is, hiszen Kulja Andrást jelölte az EPP arra a helyre, ami egyébként az írott és íratlan szabályok szerint is a Patrióták Európáért frakciónak járt volna.

Itt tartunk most, rögtön az első napokban a Tisza Párt felrúgja azokat az európai parlamenti szabályokat, azokat a demokratikus szabályokat, amelyek egyébként a magyar parlamentben mindig is érvényesültek - jelentette ki László András.

☝ Az Európai Parlament eljárási szabályzatával összhangban a testület sokszínűségének tükröződnie kellene az egyes bizottságok elnökségének összetételében. A baloldal csak a saját hatalmát nézi.

Miután a kínaiak csapatban öt egymást követő évben elhozták az aranyérmet a Matematikai Diákolimpiáról, idén kénytelenek voltak beérni az ezüsttel. Az amerikai csapat ugyanis megelőzte őket.

Az…

☝Különleges időutazásra hív a Balaton frissen megújult múzeuma.
👉A megújult balatonszemesi Postamúzeum nem csupán a postai szállítás történetébe enged betekintést, hanem egy élménydús kirándulást is…

Elbúcsúztunk...
Ma délután családja, Jánossomorja város képviselői, a környék polgármesterei és köztisztviselői nevében köszöntünk el dr. Kurunczi Károlytól, Jánossomorja nyugállományú polgármesterétől…

"Nekem semmim se volt, csak a hegyeim s egy asszony, akit szerettem. S ez a kettő együtt többet ért, mint a világ valamennyi palotája, vagyona és hivatala. Senki sem vesztett ebben a játékban annyit,…

Fejlesztjük a budakörnyéki iskolákat
6️⃣8️⃣0️⃣ millió forintból a választókörzetem hat településén, összesen öt általános iskolában és egy gimnáziumban kezdődhetnek fejlesztések!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média