Elkeserítő azt látni, hogy az Európai Parlament sorra gyártja az olyan jelentéseket, melyben elítélik Magyarországot különböző mondvacsinált okokra hivatkozva.
- Bocskor Andrea -
Nem keverhetjük össze az ideológiai kérdéseket Európa gazdasági biztonságának védelmével
- Győri Enikő -
Elkeserítő azt látni, hogy az Európai Parlament sorra gyártja az olyan jelentéseket, melyben elítélik Magyarországot különböző mondvacsinált okokra hivatkozva.
- Bocskor Andrea -
Gyorsan telnek az évek, ismét eljött az idő,
hogy megújítsam katonai alkalmassági
vizsgálataimat.
„Önkéntes tartalékos katonai szolgálatra alkalmas lettem.”
️
Aki fát ültet, az bízik a jövőben!
👉 Azért, hogy a jövő Magyarországa élhető maradjon, a kormány 2020-ban elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében 27 százalékra növeli az ország…
Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely a köznevelésben bevezetett béremelést biztosítja a szakképzésben tanítók számára is.
👉Ennek megfelelően 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékos…
Orbán Viktor:
A nemzeti Konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk.
☝ 2010-ben sokan nem hittek az 1 millió új munkahelyben. Ma még jobb a helyzet.
A családi vállalkozások is adják a vidék erejét - itt Bèkès vármegyében is
A Szarvasi Mozzarella jóvoltából negyed évszázada ehetünk egész Magyarországon minőségi, hazai tejből készült, ízletes…
Moldova miniszterelnökét fogadtam Gyulán - Békés vármegye-látogatás, „kihelyezett Sándor-palota”
Dorin Receant, Moldova miniszterelnökét fogadtam a Gyulai várban, akivel a két ország kapcsolatainak…
Zenével tisztelegtünk Erkel Ferenc emléke előtt, gyulai szülőházában - „Kihelyezett Virtuózok” a Békés vármegye-látogatáson
Gyulán született nemzeti imádságunk, a Himnusz megzenésítője. Szülőházában, a…
A nemzeti konzultáció eredménye minden kérdésen felül áll: a magyarok elutasítják, hogy külföldről beleavatkozzanak a választásokba.
A magyarok kiállnak a szuverenitásvédelmi törvény mellett.
Minden…