A magyarok szabad emberek, Magyarország pedig egy szabad ország, ahol az emberek szabadon szerethetik egymást és meggyőződésüknek megfelelően élhetik az életüket. ❤️

☝️ Ezt összemosni a gyermekvédelem…
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén a gazdák zöld átállásban játszott szerepéről vitázott. Győri Enikő fideszes EP-képviselő plenáris felszólalásában állt ki a termelőkért: „Az Európai Zöld Megállapodás jegyében a Bizottság ontja magából a jogszabályokat a koronavírus-járvány és a háború ellenére. Ezek túlzott bürokratikus és pénzügyi terheket rónak a gazdákra, előzetes hatásvizsgálat nélkül”. Tóth Edina rámutatott: „A gazdák már amúgy is nehéz helyzetét tovább súlyosbítja a Bizottság növényvédőszer-csökkentésre vonatkozó javaslata”.
A magyarok szabad emberek, Magyarország pedig egy szabad ország, ahol az emberek szabadon szerethetik egymást és meggyőződésüknek megfelelően élhetik az életüket. ❤️

☝️ Ezt összemosni a gyermekvédelem…
Azok a Gyurcsányék beszélnek inflációról, akik a guruló dollárokért cserébe háborúpártiak és minden erejükkel azon vannak, hogy Magyarországot is belesodorják a háborúba.
Az inflációt a háború, a…
,, Ferenc pápa boldog volt Magyarországon. Teljesen tisztán látta az őt fogadó emberek hívő és szeretetteljes odaadását."
Kormányülés. 
A mai kormányülés fő témája: Magyarország jövő évi költségvetése.
A cél az, hogy a háború és a szankciók ellenére is megvédjük eddigi eredményeinket – a családtámogatásokat, a munkahelyeket, a…
Semjén Zsolt: A Szentatya tanítása és a magyar kormány álláspontja között legfeljebb hangsúlybeli különbségek vannak!
🤝🇻
Pete Morocco, az amerikai USAID fejlesztési szervezet volt vezetője látogatott Magyarországra!
🤝🇺🇸
A jövőben az ideológia visszavágása, a kereskedelem és a biztonságpolitika erősítése mellett…
️Mindszenti István polgármester úrral egyeztettünk
️Szót váltottunk a folyamatban lévő ügyekről, teendőkről, tervekről. Dusnokért, a dusnokiakért dolgozunk!
Csornán és a rájuk bízott településen fantasztikus munkát végeznek a premontreiek, a ”fehér papok”.
Ma Fazakas Márton apát úrral a vallásturisztikai lehetőségekről beszélgettünk.
Sajtótájékoztató Strasbourgban arról, hogy az Európai Parlament baloldali többsége bolondnak nézi az embereket, ugyanis miközben az Európai Unió intézményeit és a brüsszeli bürokrácia mindennapos…