Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén vitát tartott az azonos nemű szülők örökbefogadási jogának érvényesüléséről Olaszországban. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP képviselője a vita kapcsán elmondta: Az a kérdés, hogy a demokratikus választásokat követően megalakult olasz kormány milyen jogszabályt alkot e téren, vagy milyen elvek alapján működteti saját nemzeti anyakönyvi rendszerét, egyetlen tagállamra tartozik: Olaszországra.
️Csodás Budapest | De vajon miért gyűlöli ennyire az autósokat a főpolgármester? A hétvégi Párbeszéd kongresszuson a főváros lassításáról beszélt, ami véleményem szerint már így is elég lassú.…
1️⃣9️⃣8️⃣8️⃣. március 3️⃣0️⃣-án, azaz pontosan 3️⃣5️⃣ évvel ezelőtt alakult meg a Fidesz
Az elmúlt 3️⃣5️⃣ évben egy valami sosem változott: Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött…
Ma ünnepli születésnapját világ- és Európa-bajnok birkózónk, Korpási Bálint, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kiváló edzője.
A Puskás Aréna harmadik lett az UEFA nézőszám-rangsorában az EB-selejtezők első fordulója után! Csak két stadionban voltak többen!
Mindannyian, akik katonai esküt tettünk, elmondtuk Isten és egymás előtt, hogy életünk feláldozásával is szolgáljuk ezt a hazát!
Simicskó István: Kínában és a Vatikánban megfogalmaztak már béketervet az orosz-ukrán háborúhoz, de hol van az Egyesült Államok és Brüsszel béketerveMi az oka annak, hogy ők a háborút szítják,…
A DK-ban csak Gyurcsány beszélhet.
Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi DK-s polgármestert nem nagyon hatja meg a béke.
Komoly emberei vannak Ferencnek…