Meghaladta a 300 ezret a Babakötvénnyel rendelkező gyermekek száma.👶
Az ott elhelyezett összeg mellé tavaly óta duplájára emelt kormányzati támogatás jár.
Az emberi jogok egyetemesek, de nem uniformizáltak - Trócsányi László felszólalása
Az emberi jogok egyetemesek, de nem uniformizáltak - Trócsányi László felszólalása
Meghaladta a 300 ezret a Babakötvénnyel rendelkező gyermekek száma.👶
Az ott elhelyezett összeg mellé tavaly óta duplájára emelt kormányzati támogatás jár.
Találkozó Lorenzo Fontanaval, aki az olasz Képviselőház elnöke.
🤝🇮
Magyarország nemzeti érdeke, hogy okos diákjaink legyenek, akik jártak külföldön, onnan is hoztak haza tudást.
Erről nem fogunk lemondani. Ezért lesznek Erasmus-ösztöndíjak pontosan ugyanúgy, mintha…
A körülöttünk lévő világ rendkívül instabillá változott, a veszélyek korába léptünk.
A nyugati világ és benne Magyarország is egy olyan stratégia kialakításán dolgozik, amellyel a Nyugat e veszélyek…
Meghaladta a 300 ezret a Babakötvénnyel rendelkező gyermekek száma. Az ott elhelyezett összeg az előző év átlagos inflációja felett 3 százalékkal kamatozik, és a befizetések mellé tavaly óta duplájára…
Egymillióval többen dolgoznak most, mint 2010-ben. Soha nem érkezett még annyi beruházás Magyarországra, mint 2022-ben. 
Hosszú repülés után itt vagyunk Havannában! Otthon már reggel, itt még csak éjszaka van. A következő három napunk az amerikai kontinensről szól majd: ma Kuba, holnap Ecuador, pénteken Mexikó.
Indul a mai fogadóóra
Bejelntkezni az alábbi elérhetőségeken tudnak:
Telefonon: +36 30 269 3422;
E-mailben: [email protected].
Napindító interjú az atv.hu Szigorlat című műsorában.