Petőfi 200. Idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját . Kovács Gyula gyümölcsésznél jártam Pórszombaton. Tőle kaptam ezt a csodás ajándékot , Petőfi körtefájából egy oltványt. Az…
Az Európai Parlament (EP) mai plenáris ülésén megszavazta azt a jelentést, amely az adóelkerülésre létrehozott fedőcégek tevékenységét igyekszik visszaszorítani. Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője a jogszabály hétfői plenáris vitáján hangsúlyozta: „Az adóelkerülés elleni fellépés elengedhetetlen. Az erre vonatkozó EP javaslat eredeti célja méltányos és stabil üzleti környezet teremtése volt a vállalatok számára, ahol tisztességesen megfizetik az adót, határokon átnyúlóan is. Az EP által elfogadott szöveg azonban a jelentéstételre kötelezett vállalatok körének kiterjesztésével növelné a vállalati szektor adminisztratív terheit.”
Petőfi 200. Idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját . Kovács Gyula gyümölcsésznél jártam Pórszombaton. Tőle kaptam ezt a csodás ajándékot , Petőfi körtefájából egy oltványt. Az…
Április 3-án 3 milliárd forintnyi dollár állt szemben 3 millió szavazóval. Az utóbbiak győztek.
Nem kérünk többet a hazáját kiárusító dollárbaloldalból!
A Fidesz EU delegációs ülésünkön mutatkozott be Annalisa Tardino, az Identitás és Demokrácia (ID) frakció EP-alelnökjelöltje. A pozíció, melyet Eva Kaili volt szocialista…
Magyarország és a magyar családok
2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣-ban is számíthatnak ránk! 
Búcsúzom a felvidéki magyarság mély elkötelezettségű, a közösség érdekeit mindig szem előtt tartó tagjától és képviselőjétől, az írótól és egyetemi tanártól. Búcsúzom a közéleti gondolkodótól és…
Interjú arról, hogy az Unió egységét a fősodratú brüsszeli politika az elmúlt években szétverte: tagállamokat támad hátba, vet alá boszorkányüldözésnek, veszi semmibe alkotmányos szuverenitásukat. A…
Nagy István miniszter úrral tartunk lakossági fórumot Ajkán, ahol a helyi gazdálkodókat érintő kihívásokról fogunk beszélni.
Minden érdeklődőt várunk!
Megnyílt a regisztráció a 2023-as Településfásítási programhoz!
A program lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdősítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a…
Számunkra két sarokköve van a közlekedéspolitikának. Az emberek mindennapjait segítő, ugyanakkor gazdaságélénkítő hatású fejlesztéseknek kell megvalósulni a következő években. Ehhez kell rendelnünk a…