Bajtársak 
10 perc szünet. 
Magyarellenes manőver az Európai Parlamentben
️
Egy német zöldpárti EP-képviselő szervezésében a mai nap folyamán sajtótájékoztatón mutatták be azt a tanulmányt, amely a Magyarországot megillető EU-források 100 százalékának befagyasztását szorgalmazza a jogállamisági kondicionalitásra hivatkozva…
️Tudjuk, hogy van egy olyan csoport az Európai Parlamentben, melynek programja kizárólag annyiból áll, hogy Magyarországot és a magyar embereket támadják, de mostani húzásukkal még ők is átlépték azt a bizonyos határt.
🤝 A jogállamisági kondicionalitási eljárás kapcsán jelenleg szakmai párbeszéd folyik Magyarország és a Bizottság között. Mi készen állunk a tárgyalásra és a megegyezésre.
️ A hungarofób szólamokon játszó EP-képviselőknek sajnos nem kenyere a szakmai párbeszéd, ezért is jelentetnek meg egy ilyen tanulmányt, amely nemcsak mélységesen sértő, de az Európai Unió legalapvetőbb értékeit is teljességgel semmibe veszi.
A magyar baloldalt is elkötelezetten támogató EP-képviselők akciója felháborító és elfogadhatatlan!
Bajtársak 
10 perc szünet. 
️A déli határunknál a migrációs helyzet egyre fokozódik, már éles lőfegyverekkel felszerelt bandák támadnak egymásra!
️ Álláspontunk változatlan: Magyarországot, a magyar embereket meg fogjuk védeni.
️A rózsáink: piros-fehér-zöld
️
Hortobágyi, hallal töltve…
A következő állomás: Székesfehérvár! 
Ma mutatkozott be a Zöld Busz Programban beszerezett 1️⃣2️⃣ darab elektromos autóbusz közül kettő, illetve a komplett flottához tartozó töltők is.
Az e-buszokat a…
A baloldal kezdettől fogva támadta a rezsicsökkentést. Ha ők lennének kormányon, ezek lennenek a rezsiárak
Köszönetet mondott Orbán Viktornak a FINA elnöke. 
Megtiszteltetés volt, hogy az Ön vezetése alatt, egy kiváló csapattal együtt dolgozva ilyen egyedülálló eseményt végigvittünk. Őszinte öröm volt…
Nem fogyunk ki a jó hírekből, vagyis a zöld hírekből mára! 

Immár 53 ezer zöld rendszámos jármű fut a magyar utakon! Ez több mint 3️⃣szoros bővülést jelent 2020 eleje óta!
Magyarország zöld úton jár!
Megkezdődött ma az éves kétnapos kulturális diplomáciai értekezlet a Kultúráért Felelős Államtitkárság által felügyelt 26 külföldi magyar intézet vezetője, valamint külképviseleti vezetők,…
A munkát, függetlenül annak a tartalmától, hogy Nobel-díjra törő tudósról van szó vagy utcaseprőről, meg kell becsülni, azt el kell ismerni, és mindenkinek a saját képessége szerinti teljesítményt…