️CSEHORSZÁG VESZI ÁT AZ UNIÓ SOROS ELNÖKSÉGÉT!

A programjukról Petr Fiala cseh miniszterelnök számolt ma be az Európai Parlamentben!

A hozzászólásomban emlékeztettem Fiala miniszterelnököt, hogy hazája olyan történelmi pillanatban lesz az Unió soros elnöke, amiker soha nem látott gazdasági és biztonsági kihívásokkal kell szembenéznünk.

Ezért meg kell védeni az embereket az energiaválság hatásaitól. Egyúttal arra kértem a cseh elnökséget, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy minden egyes tagállam megkapja a nekik járó uniós forrásokat. Most nem a felesleges belső vitáknak, hanem összefogásnak van itt az ideje!

Egy mosolygós jazidi arc és egy történet szenvedésről, lelkierőről és az emberi méltóságról.

(Ez a történet felkavaró részeket is tartalmaz!)

A képen látható Eklász az iraki jazidi közösség tagja, az…

Mi, magyarok úgy tartozunk a Nyugathoz, úgy vagyunk a nyugati kultúra része, hogy minket Keleten is testvérként köszöntenek. A két égtáj jegyei így egyszerre határozzák meg kultúránkat és ez igazán…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média