“Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek, Kedves Barátaim!
Nem vállalt könnyű feladatot ez a konferencia, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy merre tart Európa.
Az sem egyszerű kihívás, hogy arra válaszoljunk, maga Európa és annak a legfontosabb jogi közössége, az Európai Unió mit gondol a “hovatartás” kérdéséről.
Ahhoz ugyanis, hogy erre a kérdésre választ adjunk – mármint mi, és az Európai Unió vezetői is egyaránt – ahhoz először egy ezt megelőző kérdésre kell választ találni.
Jelesül arra: vajon pontosan értik-e az uniós vezetők, hogy milyen állapotban van Európa, és mit gondolnak erről az állapotról a kontinenst alkotó nemzetek polgárai és a tagállamok választott vezetői.
Meglehetősen gyakran úgy tűnik nekem, hogy ezzel a fontos kérdéssel egyáltalán nincsenek tisztában Brüsszelben, az Uniós intézmények szépen bebútorozott irodáiban, és úgy próbálják meg kitalálni, hogy merre tartson a földrészünk, hogy ki sem tették a lábukat Brüsszel EU-s negyedéből.
Sem a valóságban nem léptek ki onnan, sem képletesen: nem vizsgálták, nem nézték és végképp nem értették, hogy mit gondol a „hovatartás” kérdéséről a több mint 10 millió négyzetkilométeren élő mintegy 750 millió ember: albánok, izlandiak, máltaiak, dánok, montenegróiak, franciák, németek, britek és még vagy két tucatnyi nemzet, és ami nekünk a legfontosabb természetesen: mit gondolnak a magyarok.
Jelzem, hogy így nehéz.
A kellemes árnyékot adó, félig behajtott automata roletta, a halkan mormogó légkondi, az azúrkék nyakkendő, az ultrakönnyű laptop és a kartonpohárban gőzölgő latte macchiato kevés lesz: az csak a díszlet, a lényeg nem ott van.

Tisztelt Barátaim!

Szó, ami szó, az elmúlt esztendőben tett egy kísérletet az Unió arra, hogy megértse a fenti kérdést: vajon mit gondolnak Európai Unió jövőjéről annak polgárai.
Tulajdonképpen ígéretesen indult a dolog.
Úgy festett, hogy egy valódi konferencia és konzultáció sorozattal valóban eljuthat az Unió a saját polgáraihoz, valóban megtudhatja, hogy mit gondolnak a kontinensük jövőjéről, megismerheti a véleményüket.
Gyorsan kiderült azonban, hogy ez a konzultáció sorozat, amelynek az Európa jövőjéről szóló Konferencia címet adták, a szokásos brüsszeli forgatókönyv mentén zajlik. Nem azért szervezik, hogy valóban megismerjék a véleményeket, majd kialakítsák az álláspontjukat, megfogalmazzák – a megismert vélemények alapján – a javaslatokat, hanem azért rendezik, hogy alátámasztassák vele a már eleve meglévő ideologikus elképzeléseiket.
Az Európa jövőjéről szóló Konferencia – nagy általánosságban – egy átverő show-vá alakult, minden az ellenkezőjére fordult, ahogy mondani szoktuk: a csík tolta a repülőt.
A Konferencia sorozatot valójában azért bonyolították le, hogy az eleve meglévő elképzelésük, melynek magja, lényege a föderális, nemzetek nélküli Európa diktátuma, megerősítést, ahogy mondani szokás „társadalmi legitimációt” kapjon.
Nem mondom, hogy meglepődtünk, bár a remény hal meg utoljára, de bíztunk benne, hogy ezúttal lesz értelme valaminek, amit Brüsszelben találtak ki.
Nem lett.
Hogy mire alapozzuk ezt a véleményünket, sőt, állításunkat, nos, erről Gál Kinga képviselőtársam hamarosan részletesen is beszél és bizonyítékokat szolgáltat.
Ehhez képest mit tettünk mi, magyarok?
Komolyan vettük a kezdeti elképzelést: elhittük, hogy amit Brüsszelből ígérnek: márminthogy meghallgatnak minket. Eszük ágában sem volt, mondjuk sejthettük volna.
Hogy mire jutottunk mi, magyarok, milyen elképzelésünk van nekünk az Európai Unió jövőjéről – a magyarok véleményére alapozva és összegezve azt -, nos, erről Varga Judit igazságügy miniszter asszony fog beszélni ma.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Közönség!

Engedjék meg nekem bevezetésként néhány állítás megfogalmazását.
Először is.
Bár az Európai Unió tagjai vagyunk és azok is akarunk maradni, és érdekeink az Európai Unió erősítése irányába hatnak, nem felejtjük el, hogy egy egész kontinens szempontjait is látnunk kell. Nem pusztán azért, mert általánosságban az Unió nyugat-balkáni bővítésében vagyunk érdekeltek, hanem azért is, mert a szomszédos országaink között is vannak olyanok, amelyek uniós tagsága magyar nemzeti érdek.
Miközben az Unió érdekeit nézzük, egész Európát látjuk. Azokat is, akik nem tagjai az Uniónak, azokat is, akik a peremén élnek, és azokat is, akik a közepén, és mégsem tagjai.
Számunkra az Uniós tagság nem felsőbbrendűséget jelent, hanem esélyt, olyan esélyt, amelyet nem a többiek, a nem tagok kárára, hanem éppen az érdekükben kell használni.
Másodszor is.
Az Európai Unió súlyos szereptévesztésben, és ebből fakadóan súlyos versenyhátrányban, már-már azt mondom, hogy vesztőpályán van. A szereptévesztés a következőkben fogalmazható meg.
Az Európai Unió vezetői, a brüsszeli bürokraták számára a politika elit műfaj lett.
Ennek két metszete is szemmel látható. Egyrészt a fennhordott orr. A brüsszeli apparátcsikok – a gőzölgő fahéjas latte mellől, a napi öt zoom konferencia közti szünetekben – szánakozó tekintettel, ám annál nagyobb önteltséggel magyarázzák el az embereknek a világot. Nekik van egy képük a világról és meg vannak győződve arról, hogy az övék az egyetlen helyes világmagyarázat. A politika azonban – a mi értelmezésünkben – teljesen másról szól. Nem az emberek szándékai ellenére akarunk „jót tenni” velük, hanem az emberek szándékait megismerve akarjuk – tudásunkat, tapasztalatainkat felhasználva, korlátainkat ismerve – azokat valóra váltani.
Egyszer van tehát a fennhordott orr.
Másfelől pedig a világ problémáinak leképezése a saját problémáikból.
A brüsszeli apparátus HR politikája a brüsszeli vezetők világlátásából következik. Akiknek az a legnagyobb problémájuk – emberként és politikusként egyaránt -, hogy lesz-e minden európai egyetemi campuson wc az ötödik nemnek is, tantárgy lesz-e végre a genderizmus a középiskolákban, a nemzeti identitásról szóló filmek, színdarabok, könyvek hatásosan a földbe vannak-e döngölve: nos, ők az apparátust, a döntéselőkészítőket is ezen világlátás mentén választják ki.
És ezzel nem az a legnagyobb probléma, hogy nekik ez a világlátásuk, hiszen ez az ő személyes döntésük, szabadságuk, joguk.
A probléma az, hogy közben a világ és Európa valódi problémái elmennek mellettük. És miután elmennek, sőt, elmentek, súlyos versenyhátrányba lökik az egész kontinenst.
Mert amikor a valódi problémák megérkeznek, sőt, ránktörik az ajtót, akkor – miután ezekre nem készült fel a brüsszeli apparátus, nem erre készült fel az apparátus – semmilyen érdemi válaszunk sincs. Sőt, ennél is rosszabb a helyzet, hogy fokozzam.
Ugyanis a válaszadás mechanizmusára is kialakult egy birodalmi megközelítés, miszerint mi tudjuk jól, mert mi vagyunk a legokosabbak. Ez a wc-k száma és fajtája kiválasztására valóban egy létező elgondolás, mert semmilyen húsbavágó jelentősége nincsen.
De a vírus okozta problémákra, hovatovább a háború tragédiájából fakadó, az egész kontinenst érintő problémákra nem lehet ezzel a gondolkodással választ adni. Ezekben a nagy horderejű, az egész emberiséget fenyegető és sújtó kérdésekre úgy kell választ találni, hogy megértjük - megismerjük - az emberek véleményét, ez alapján egyértelműen megfogalmazzuk az érdekeinket majd ezen vezérvonal mellett határozottan cselekszünk.
A brüsszeli döntéshozatal azonban nem így működik- sajnálatos és tragikus ez a tény - legkésőbb a Brexit kapcsán meg kellett volna ezt érteniük, de nem tették.
A döntéshozatal nem bottom-up, hogy kellően trendi módon fogalmazzak.
A brüsszeli döntéshozatal a szovjet borotválkozógéphez hasonlít, gondolom, ismerik a viccet: mindenkit egyformára akar alakítani.
Harmadszor is, mert még mindig lehet fokozni.
Azt, hogy a brüsszeli egy birodalmi döntéshozatal, az ottani politikai mechanizmus hibás, korlátolt és impotens, ezt az ellenfeleink, finomabban is fogalmazhatok: a versenytársaink is felmérték.
Felmérték Washingtonban, Moszkvában, Pekingben, Új-Delhiben, Ankarában, Brazíliavárosban, Ottawában, Canberrában és Mexikóvárosban, lehetne tovább sorolni, most csak a leglényegesebb versenytársainkat említetem.
Ezekben az országokban és kormányaikban nem tökkelütöttek ülnek, bár Brüsszelben, a vegán menzán így hiszik, sőt, röhögnek rajtuk. Pontosan felismerték, hogy a brüsszeli döntéshozatali mechanizmus milyen és jobbik esetben kihasználják, rosszabbik esetben még befolyásolják is azt, nyilván a maguk érdekében - azaz nem a miénkben.

Kedves Barátaim!

Van még egy fontos dolog, amire rá kell döbbennie, amit meg kell értenie az Uniónak is.
Ez pedig nem más, mint az, hogy a kontinens sikeres jövőjének kulcsa a szuverenitásban rejlik. A szabad és önazonosságát vállaló személyek és közösségek létezésében.
Az Unió elutasítja a nemzeti, a közösségi és tulajdonképpen a személyes szuverenitást is.
Ne légy luxemburgi, szlovák, dán vagy magyar, légy nemzeti hovatartozás nélküli európai. Ne érvelj a lakóhelyed, a civil közösséged, a nemzeted szuverén véleménye mellett, hanem fogadd el, hogy csak egy szempont van, a feltétlen és korlátlan szabadosság szellemének terjesztése. És ne a nemzetedhez tartozó emberek szuverén államát erősítsd, hanem az Európai Egyesült Államokat.
Brüsszelben már tervezik a logót valamelyik irodában: acélkék, hideg, kemény három betű: U, S, E. És a szlogen hozzá: ugyanakkor, ugyanazt, ugyanúgy.
Mi a szuverenitásban hiszünk, mert szerintünk az ad erőt. Az együttműködés, a szuverén vélemények vitája, versenye hoz sikert. Az fordítja jó irányba a jelen Európai Unióját és az egész kontinenst.
Az lesz az, ami nem csökkenti a kontinens gazdasági erejét, ahogy most haladnak a dolgok, hanem növeli.
Az nem a kettős mércét alkalmazza: Brüsszel jó, minden más rossz, hanem respektálja a tudást, a gondolatot, a szuverén akaratot.
Az nem erőnek erejével nyitott társadalmat épít, hanem rábízza a nemzetekre a politikai-társadalmi-alkotmányos berendezkedésüket, mert akkor fogják jól érezni és kiteljesíteni magukat a polgárok és közösségeik.
Az nem Európán kívüli érdekeket szolgál, hanem Európán belülieket.
A szuverenitás jelenti az európai kultúra legnagyobb erejét. Ettől ez a kontinens a legcsillogóbb, a legizgalmasabb és a legszabadabb.
Erre az útra, a szuverén polgárok, közösségek és nemzetek útjára kell visszatérnünk.
Köszönöm a figyelmüket, megtisztelő volt, hogy meghallgattak!”

(Elhangzott a Polgári Magyarországért Alapítvány Quo vadis, Európa? - nemzetek Európája és a magyar érdek c. konferenciáján, 2022. május 12-én, Budapesten)