
Egymást érik a felújítások a váci Földváry Károly Általános Iskolában. Most fejeződött be a nyílászárók cseréje 40 millió forintos kormányzati támogatásból, de már el is indult a vizesblokkok…
A baloldal követelései a magyar energiaellátást veszélyeztetik 
👉Több szempontból is rendkívül veszélyes, felelőtlen követelésekkel állt elő a baloldal az ukrajnai háború kitörése óta. Azzal, hogy magyar fegyvereket szállítanának a frontvonalra, sőt még katonák küldését is elképzelhetőnek nevezték, háborúba taszítanák Magyarországot, magyar emberek életét tennék kockára. Ezenkívül olyan gazdasági intézkedéseket követelnek, amelyek a magyar családok és a magyar vállalkozások energiaellátásnak biztonságát is veszélyeztetik, az áram és a gázárak drasztikus emelkedéséhez vezetnéne.
👉Amennyiben a paksi atomerőmű által megtermelt villamos energiát szabadpiacról szereznénk be, akkor a családok rezsiköltsége a négyszeresére emelkedne. Ez azt jelenti, hogy a családok éves, 92 147 forintos rezsiköltsége 264 564 forinttal, 356 693 forintra nőne.
👉A másik veszélyes és felelőtlen baloldali követelés, hogy Magyarország zárja el az oroszt gázt. Magyarország gázellátásának túlnyomó többségét az orosz gáz adja. Hazánkban továbbá jelentős részben fűtéshez használják ezen energiahordozót, tehát amennyiben a baloldal által javasolt intézkedések megvalósulnának, komoly nehézségekkel kellene szembenéznie a magyar lakosságnak.
👉Az ipar és az élelmiszer-ellátás akadozásához, az infláció megduplázódásához, munkahelyek elvesztéséhez és fűtetlen otthonokhoz vezetnének a baloldal elképzelései! Felelőtlen elképzelések, felelőten politikusoktól ismételten! Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt! Előre menjünk, ne hátra!

Egymást érik a felújítások a váci Földváry Károly Általános Iskolában. Most fejeződött be a nyílászárók cseréje 40 millió forintos kormányzati támogatásból, de már el is indult a vizesblokkok…
Pilisvörösvár számíthat rám örömben és bajban egyaránt.
️
Meg fogjuk találni a megoldást Sberbank ügy miatti likviditási gondokra!
Ma erről egyeztettünk a minisztériumban, és haladunk tovább.
Biztos…
NATO - Magyarország nem sodródhat bele a háborúba
Nekünk Magyarország az első
️
NATO-főtitkár: a NATO nem részese az orosz-ukrán konfliktusnak és nem akar háborút Oroszországgal!
Kimondásra került: a NATO nem résztvevő ebben a háborúban - Szijjártó Péter a NATO-s külügyminiszterek tanácskozása után.
Ma találkoztam Szabadkán a külhoni magyar vezetőkkel.
Pásztor István, a vajdasági magyarság vezetője: „Ha április 3-án nem a Fidesz-KDNP alakítana kormányt, az nemzeti katasztrófa lenne.”
Újabb fejlesztés, ami jó a településnek, jó a gyermekeknek és jó a családoknak is
A kormány elkötelezett a kistelepülések támogatásában, ezért az elmúlt években folyamatosan fejlesztettük falvainkat.…
Számunkra a magyar érdekek képviselete a legfontosabb!
🟠A választók közel kétharmada a Fidesz-KDNP győzelmére számít.
🟠30 nap múlva mindenki menjen el szavazni
️
