Päivi Räsänen
finn parlamenti képviselő, korábbi miniszter perének második fordulója ma kezdődik.
El akarják ítélni, mert idézett a Bibliából. Ahol ezt nem lehet szabadon megtenni, ott már megszűnt a…
“Ez nem egy egyszerű parlamenti kezdeményezés, hanem egy újabb politikai akció. Az európai baloldal, kiegészülve a magyarországi szövetségeseikkel, az Európai Parlament plénumát akarja felhasználni arra, hogy kivonja a civil szervezetek ellenőrzését a tagállamok joghatósága alól – mondta Schaller-Baross Ernő a Magyar Nemzetnek arról, hogy az uniós parlament holnap egy olyan jelentést vitat meg, amely uniós civil törvény megalkotására kéri az Európai Bizottságot.
A Fidesz európai parlamenti képviselője az interjúban kiemelte: a megvitatandó dokumentum lényegében a törvények fölé helyezi a civil szervezeteket, új, uniós státust biztosítva nekik.

️És mire adna még lehetőséget az EP javaslata?!
️
️Egy uniós szervet hoznának létre a tagállami hatóságok fölött a “nyílt társadalmak előmozdítása érdekében”, ez szó szerint megjelenik a szövegben.

Nap mint nap lelepleződik, ahogy a Soros-hálózat tudatosan hazudva, kettős mércét alkalmazva manipulálja Magyarországot és annak nemzetközi megítélését. Az EP javaslata pedig azt is megmutatja, hogy ezen szervezetek pontosan ezekért a rágalmazásokért, a kettős mérce alkalmazásáért jutalmul kapnák immáron a törvények feletti státuszt.
További részletek az interjúban:
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/02/unios-szintu-civiltorvenyen-dolgozik-az-europai-parlament
Päivi Räsänen
finn parlamenti képviselő, korábbi miniszter perének második fordulója ma kezdődik.
El akarják ítélni, mert idézett a Bibliából. Ahol ezt nem lehet szabadon megtenni, ott már megszűnt a…
Minden jelöltünk leadta az ajánlásokat, de nem állunk meg! Folytatjuk az aláírásgyűjtést! Fel, győzelemre! 
4️⃣ új tanteremmel bővült a sződligeti iskola.
Az épület környezetbarát szigetelést és napelemeket is kapott. A kistelepülési iskolákat korszerűsíteni kell, és nem bezárni, ahogy 2010. előtt tették.…
Már egy éve is. ✌️
🟠A közvélemény-kutatók szerint a Fidesz vezet a kampány elején
️
🤝✅Nagyszerű érzés, hogy két nap alatt négyezren biztosítottak a támogatásukról. Ma reggel leadtam a jelöltté váláshoz szükséges aláírások négyszeresét.
Köszönöm az aktivistáknak, az önkénteseknek, és…
Hajrá Erős Gábor!
Hajrá KEM 2. vk.! 


BREAKING!
Szombaton a Fidesz-KDNP jelöltjei elsőként gyűjtötték össze az induláshoz szükséges ajánlásokat, most pedig elsőként mind a 106 jelöltünk le is adta az ajánlásokat a helyi választási…
Odafigyelés, támogatás, emberség és 2.000 aláírás. 
️
Drága Pilis-Dunakanyar!
A polgári, jobboldali közösséggel az elmúlt két napban is a településeket jártuk, fantasztikus emberekkel találkoztunk és…
Reggeli jó hírek: Újabb 4,5 millió Ft a Jászság részére!
️
Egyházi közösségi célú programok támogatása a Jászságban:
Jánoshidai Római Katolikus Plébánia – 100.000 Ft
Jászberény Szent József Katolikus…