Fontos döntést hozott migrációs kérdésben az Alkotmánybíróság!

A magyar AB határozat a bevándorlásról szól, semmi másról.

Az Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy jogunk van elutasítani, hogy másokkal éljünk együtt, mint akikkel évszázadok óta közös a sorsunk. A migráció nem csupán a szuverenitásunkat és önazonosságunkat veszélyezteti, de emberi jogaink, emberi méltóságunk sérelmét is magában hordozza.

Magyarország továbbra is elkötelezett tagja az Európai Uniónak. Az Alkotmánybíróság mai ítélete világossá tette, hogy mindaddig, amíg a bevándorlásra vonatkozó uniós szabályrendszer érvényesülése hiányos, addig Magyarországnak joga van ezen hatáskör gyakorlásához. Joga van ahhoz, hogy határainak hatékony védelme érdekében kiegészítő, egyedi megoldásokkal a nemzeti szabályokat a valósághoz igazítsa.

Az Alkotmánybíróság döntésével a fizikai határzár mellé épített egy erős jogi kerítést.
Ez a vita arra is rámutatott, hogy a brüsszeli bevándorlási szabályokat meg kell változtatni.
A magyar Alkotmánybíróság eljárása nem terjedt ki az uniós jog elsőbbségének a vizsgálatára és az nem irányult az Európai Unió Bírósága ítéletének felülvizsgálatára sem.

A jogi határzárra vonatkozó európai uniós bírósági ítélet végrehajtása kapcsán idén februárban a magyar kormány nevében az Alkotmánybírósághoz fordultam. Az ítéletnek való megfelelés ugyanis alkotmányjogi problémát vetett fel.

Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az Alaptörvény Európa klauzulájának fényében végrehajthat-e Magyarország olyan európai uniós jogi kötelezettséget, amely arra vezethet, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgár a tagállam területén előre nem meghatározható ideig tartózkodik, és ezáltal ténylegesen az ország népességének részévé válik.

Migráció kérdésében a világ nagyot változott és az európai uniós szabályok nem képesek a valóságot követni. Egyre több és több ország számára válik nyilvánvalóvá, hogy a hatályos migrációs joganyag nem érvényesül a gyakorlatban, így nem képes megvédeni Európát az illegális bevándorlástól. A tagállamok csak saját intézkedéseikre, egyedi megoldásokra támaszkodhatnak a rendkívüli migrációs nyomás okozta helyzetben. Ezt a jogot ma már egyre több ország követeli magának.

A jogi és fizikai határzár megalkotásával 2015 óta Magyarország egy hatékony, az országot megvédeni képes rendszert épített ki. Ez azonban nem tetszett Brüsszelnek és kötelezettségszegési eljárást indított ellenünk. Ennek eredményeképpen tavaly decemberben kimondta, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárt nem lehet átkísérni a határon, ehelyett menekültügyi vagy kiutasítási eljárást kell lefolytatni.

Hatékony visszafogadás hiányában azonban ennek a gyakorlatban az lenne az eredménye, hogy ezek a jogellenesen itt tartózkodó külföldiek végül az országunkban maradnának. Az ítélet emellett betiltotta a tranzitzónákat is. Magyarország a Bíróság döntésére felszámolta a tranzitzónákat. Viszont nem engedjük be automatikusan a migránsokat, hanem arra kérjük őket, hogy a szomszéd országok magyar nagykövetségein adják be a menekültügyi kérelmüket. Elvégre szomszédaink mindannyian biztonságos országnak számítanak, a szomszédos országokban senki sem fenyegeti a migránsokat. Brüsszelnek ez sem jó, bírsággal és büntetéssel fenyegetik Magyarországot!

A közeljövőben nem várható a migrációs nyomás enyhülése, a brüsszeli szabályok pedig, amelyek békeidőben születtek, nem tudják megállítani az illegális bevándorlást.

A magyar Alkotmánybíróság irányt mutat ahhoz, hogyan kellene az európai szabályokat is a valósághoz igazítani, hogy hatékonyan védhessék Európa határait az illegális bevándorlástól.

[ENG]

Milestone decision of the Hungarian Constitutional Court concerning migration!

This decision focuses solely on migration, and nothing but migration.

The Constitutional Court made it clear that we have the right to refuse to live with peoples other than with whom we have shared a common destiny for centuries. Migration endangers not only our sovereignty and self-identity, but may also harm our human rights and human dignity.

Hungary continues to be a dedicated member of the European Union. The judgment of the Constitutional Court clarified that as long as the complete effectiveness of EU rules on migration is not ensured, Hungary has the right to exercise such competences. In order to effectively protect its borders, Hungary shall also be entitled to adjust its national rules to reality by adopting additional, individual measures.

With this judgment, the Constitutional Court has built a strong legal barrier in addition to the physical closure of our borders.

The debate also pointed to the inevitable need of reforming EU rules on migration.

In this procedure, the Hungarian Constitutional Court did not examine the primacy of EU law, nor did it focus on the review of the former judgment of the Court of Justice of the European Union.

This February, on behalf of the Hungarian Government I submitted a petition to the Constitutional Court as regards the enforcement of the judgment by the EU Court on the legal border barrier.

Compliance with this judgment raised constitutional issues.
We sought to answer the question whether, in the light of the ‘Europe’ clause contained in the Fundamental Law, Hungary may implement an EU law obligation that could lead to a situation where a foreign national staying illegally in Hungary continues to do so for an unforeseeable period of time and, thus, becomes de facto a part of the country’s population.

When it comes to migration, the world has changed a lot and EU rules cannot keep up with reality. It is becoming increasingly clear to ever more countries that the current migration legislation is not working in practice and is therefore unable to protect Europe from illegal immigration. Member States can only rely on their own measures and individual solutions in a situation caused by an exceptional migratory pressure. More and more countries are now vindicating this right.

Since 2015, by creating a legal and physical border closure, Hungary has built an effective system capable of defending the country. Brussels, however, did not like it and initiated an infringement proceeding against us. As a result, the Court stated last December that a foreigner staying illegally in Hungary might not be escorted beyond the border, instead an asylum or expulsion procedure should be carried out. In the absence of effective readmission, however, the practical result would be that these foreigners staying here illegally would end up remaining in our country.

The ruling also banned transit zones, so Hungary abolished them in compliance with the decision of the Court. We still do not, however, automatically admit migrants, but ask them to submit their asylum applications at the Hungarian embassies of the neighbouring countries. After all, our neighbours are all safe countries, no one there threatens migrants. It is still not good enough for Brussels, they are threatening Hungary with fines and penalties!

The migratory pressure is not expected to ease in the near future, and Brussels rules, which were adopted in peacetime, will not be able to stop illegal immigration.

The Hungarian Constitutional Court provides guidance on how European rules should be adapted to reality in order to effectively protect Europe's borders from illegal immigration.

️ A gazdaságfejlesztés nem csak racionális tevékenység, hanem érzelmi kérdés is. A hosszú távú tartós fejlődéshez, a biztos munkahelyekhez olyan vállalkozókra van szükségünk, akik otthonunknak…

Ne felejtsenek el nyilatkozni a családi adóvisszatérítéshez azok sem, akik nem kapnak családi pótlékot. Részletek itt:

A mi foglalkozásunk, a kormányzati munka lényege, hogy mindig ki kell állni Magyarország érdekeiért.

Mi egy nemzeti kormány vagyunk, nekünk Magyarország az első.

"Citius, altius, fortius!"
☝️145 esztendeje született legendás klubelnökünk, a magyar és a nemzetközi sportélet meghatározó személyisége, Brüll Alfréd, aki közel 40 évig állt egyesületünk élén.…

Jogi határzár. Az Alkotmánybíróság megerősítette a magyar migrációs politikát.

️Óvakodjunk a "kitalálunk dolgokat" újságírói mentalitástól!

A Merkur Andrew Conelly, a Foreign Policy hasábjain megjelent delíriumos agymenését propagálja, mely szerint Orbán Viktor azzal…

Drága Pilis-dunakanyariak, vonattal közlekedők, ingázók!

Októberben kértem, hogy osszátok meg velem tapasztalataitokat, hogy mit kellene fejleszteni a térségi vasúti közlekedésen. Hálásan köszönöm a…

Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójával és Török Lászlóval, Nagyszalonta polgármesterével az A38-on egyeztettünk Arany János szülővárosának kulturális-turisztikai fejlesztéséről.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média