🤝🇫🇷Levélben biztosította politikai támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnököt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés köztársaságielnök-jelöltje.
✍️Marine Le Pen levelében azt írta, hogy…
👉Közép-Európa volt a 2️⃣0️⃣. század nagy vesztese. Népeit egymás ellen ugratták. A 2️⃣1️⃣. században arra kell összpontosítanunk, ami minket összeköt.
🤝Nekünk, közép-európai népeknek, erős a szabadságszeretetünk, a hagyományos kultúráinkhoz és értékeinkhez való ragaszkodás. Hiszen ebben a térségben mindannyian megharcoltunk érte a kommunizmussal szemben.
Európát szeretnénk megtartani olyannak, amilyennek megörököltük:
️ illegális migráció helyett a családpolitikát,
️ az erős gazdasági együttműködést és
️ az érdekegyeztetést
látjuk azoknak a pilléreknek, amelyekre stabilan épül a V4 szoros együttműködése. Az őshonos nemzeti kisebbségekről pedig végre tudunk közösen úgy gondolkodni, mint hidakról egymás irányába. Az Európa jövőjéről szóló diskurzusban Közép-Európának együttesen kell képviselnie ezeket a szempontokat.
Ezeknek a gondolatoknak adtam ma hangot a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében sorra kerülő „Freedom Conference” konferencián.
🤝🇫🇷Levélben biztosította politikai támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnököt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés köztársaságielnök-jelöltje.
✍️Marine Le Pen levelében azt írta, hogy…
A baloldal vörösbárója, Bige László anyagilag is hajlandó támogatni Márki-Zay Péter kampányát.
Újabb német megbeszéléssel folyatódott a nap. Barbara Zollmannal, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nemrég kinevezett ügyvezetőjével a széles körű családtámogatási rendszerünkről…
Valami készül! 
🤝 Ovádi Péter képviselő úrral sűrűn egyeztetünk a választókerület fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban, de most egy másik téma, az #állatvédelem került napirendre.
️ Gratuláltam az…
A jövő évtől ha változnak az adataink valamely állami adatbázisban, akkor a velünk szerződésben álló cégek is egyszerűbben átvezethetik a módosítást.
Baloldalról több mint tíz éve lassan tucatnyi miniszterelnök-jelölt utazgat Brüsszelbe, hogy hitet tegyen a brüsszeli bürokráciának.
A nemzeti oldalról viszont több mint tíz éve a miniszterelnök utazik…
2006-ban a jobbikosoknak még Gyurcsány maga volt az ördög, 2021-ben már ő a főnök! Akik korábban börtönbe zárták volna Gyurcsány Ferencet, azok most az ő irodájánál kilincselnek egy-egy leeső…
Olvasom, hogy a DK az egész Európában rekordokat döntő infláció elleni küzdelem megmentőjeként próbál tetszelegni. Pedig lett volna erre lehetőségük: kormányzásuk utolsó éveiben a 9 százalékot is…