Az Európai Parlament múlt heti plenáris ülésén szavazott a Covid-19 védőoltások fejlesztésével, beszerzésével és elosztásával kapcsolatos állásfoglalási indítványról. Az állásfoglalás […]

Az Európai Parlament múlt heti plenáris ülésén szavazott a Covid-19 védőoltások fejlesztésével, beszerzésével és elosztásával kapcsolatos állásfoglalási indítványról. Az állásfoglalás alapját a Petíciós szakbizottságba beérkezett petíciók alkotják, melyekben a kérelmezők aggodalmukat fejezték ki a COVID-19 elleni oltási szerződések átláthatóságának hiánya miatt. A megfogalmazott kritikákkal Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője is egyetért, ugyanakkor úgy véli, hogy az Európai Parlament elvárásai a szerződések és beszerzési dokumentumok nyilvánosságra hozatalával, valamint a klinikai vizsgálati dokumentáció ellenőrzési célú rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban aggályosak, mert túl nagy hatáskört adnának az Európai Parlamentnek. „Jellemző, hogy miközben az uniós beszerzés során a gyógyszercégek érdekeik szerint bármit kilobbizhattak a tagállamok kárára, a Parlament még több hatáskört akar biztosítani az Unió részére” – mutatott rá Schaller-Baross Ernő.

Összevont poszt

Rengetegen vagyunk, a Békemenet már megtöltötte az Erzsébet teret, de a vége még túl van a Kálvinon.

Most kezdődik az október 23-i megemlékezés.

Rengetegen vagyunk!

Rengetegen vagyunk, a Békemenet már megtöltötte az Erzsébet teret, de a vége még túl van a Kálvinon.

Most kezdődik az október 23-i megemlékezés.

65 évvel ezelőtt és 15 évvel ezelőtt a magyarok szabadságvágyát eltiporták az internacionalista baloldal helytartói. Ne hagyjuk, hogy újra visszajöjjenek és közösen elért eredményeinket, szabad…

Debrecen ismét villantott egyet.

Papp László polgármesterünk ma leszerződhetett arra, hogy hamarosan egy tucat elektromos motorú autóbusz áll be a tömegközlekedésünkbe.

Mindez a környezetünk védelme…

A választók szabadon dönthetnek, mit szeretnének. Családtámogatásokat, biztonságot és azt, hogy napról napra tudnak előre lépni, vagy azt, ami 2002 és 2010 előtt volt: amikor megszüntették a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média