Az EP mai plenáris ülésen túlfűtött szenvedélyes vita folyt a lengyel alkotmánybíróság vitatott döntésével kapcsolatosan.
Felszólalásomban jogi érvekre helyeztem a hangsúlyt:

Napjainkban az európai és tagállami intézmények között egy fölérendeltségi párbeszédnek vagyunk szemtanúi. Márpedig én úgy gondolom, hogy valós párbeszéd csak egyenlő felek között folyhat. A párbeszédnek ilyen formán a bírák között is kiegyenlítettnek kell lennie. Helyesnek tartanám, hogy az Európai Bíróságnak is kérdést kelljen intéznie, például az alkotmánybíróságokhoz amennyiben az adott alkotmánybíróság ultra vires hatáskör-gyakorlásra vagy alkotmányos önazonosságra hivatkozik.
️Az uniós jognak alkalmazási elsőbbsége van, de nincs abszolút elsőbbsége. Ilyenről az európai szerződések sem rendelkeznek. Valós problémáról van szó, számos nemzeti alkotmánybíróság már meghatározta az uniós jog elsőbbségi alkalmazásának korlátait.
Ezt tette legutóbb a lengyel alkotmánybíróság is. Miután jogi vitáról van szó, nem tartom helyesnek, hogy ezzel párhuzamosan politikai vita is folyik a kérdésről.
️Ha a nemzeti alkotmányos intézmények a fenyegetések helyett több tiszteletet kapnának az európai intézmények részéről, akkor a vitás kérdéseket nem az erő, hanem a józan ész tudná eldönteni.

️Éljen Lengyelország, éljen a lengyel szabadság!
☝️Az Európai Parlament mai plenáris ülésén ismét Lengyelország volt a politikai támadások kereszttüzében.
Annak a…

Mit csinálnál félmilliárd forinttal? Te is önmagad hirdetnéd, mint ahogy Karácsony Gergely tette?

A hivatalos adatokból kiderül, hogy csak a közösségi médiában:
️ a Facebookra nettó 144 millió forintot…

Völner Pál államtitkár úr ma délután egy remek előadást tartott a jövő évi országgyűlési választás tétjéről Balatonfüreden.

Sokan emlékeznek, hogy mivel jár Gyurcsány kormányzása:

adó- és rezsiemelés,

Elkészült a BME Tudáscentrum Balatonfüreden!

Az egyetem fő célja, hogy a fiatalok számára képzéseket szervezzenek, valamint a felnőttképzés és informatikai tanfolyamoknak is helyet biztosítsanak.…

Bővítjük a Déli Összekötő Vasúti Hidat, amelyen naponta több mint 330 vonat kel át a Dunán. A beruházás fontos eleme a Déli Körvasút fejlesztésének a fővárosban és környékén.

Világosan kell beszélni: a határok megvédése nem emberi jogi, hanem biztonsági kérdés.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média