Már az Európai Ifjúsági Rendezvényt is Magyarország-ellenes propaganda céljára használta az Európai Parlament.

👉Az imént került sor az Európa Jövője konferenciasorozat európai parlamenti delegációjának ülésére, ahol a múlt héten megtartott Európai Ifjúsági Rendezvényről is eszmét cseréltünk. Itt adtam hangot az esemény magyar résztvevői által átélt negatív tapasztalatoknak. Többen is részt szerettek volna venni azon a panelbeszélgetésen, mely a magyar gyermekvédelmi törvényről szólt - bár már címében is helytelenül használta és megbélyegezte azt. Az angolul meghirdetett esemény munkanyelvét utolsó percben franciára változtatták tolmácsolás nélkül. A résztvevők azt a magyarázatot kapták, hogy ez az EP utasítása volt.

Az ilyen fajta lépések megkérdőjelezik az Európai Ifjúsági Rendezvény hitelességét. Hiszen azt sugallják a fiatalok felé, hogy amennyiben nem a többséggel egyező a véleményük, akkor nem szólalhatnak fel, nincs helye a véleményüknek. Szomorú látni, hogy az általunk már jól ismert uniós kettős mércét a fiatalok ellen is készek használni az intézmények. Ez a gyakorlat szembe megy az egész Európai Ifjúsági Rendezvény és az Európa jövőjéről folytatott gondolkodás meghirdetett szellemiségével.

Sokan, sokfélének látjuk Magyarországot. Újra itt az idő, hogy megmutassuk egymásnak!

A kormány idén is meghirdette a Magyarország 365 Fotópályázatot, amire október 18.-ig még lehet jelentkezni. A…

Energiabiztonság elszabaduló rezsiárak nélkül

Az Európai Unióban, egyre több helyen egekbe szöktek az energiaárak, a szolgáltatók a családokra terhelik a magasabb árakat, úgynevezett rezsiválság…

HolnapA Nagy terv - A SOROS-BIRODALOM KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPÁBAN című könyvbemutató csütörtökön 17 órakor! Ukrajnában az elmúlt években vált ismertté a fogalom: „Soros fiókák”. Az ukrán parlament…

Németországban már gyakorlatoznak a téli áramszünetekre.

Első gyakorlat - hogyan fűtsünk teamécsesekkel;

Második gyakorlat - ebédkészítés áram nélkül;

Harmadik gyakorlat - hogyan mossunk áram és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média