Karácsony Gergely megszüntette a 154 éves Főkert Zrt-t, amely Budapest területén évente 6.000.000 m2 zöldterület fejlesztési és fenntartási feladatait látta el.
A baloldal számára mégsem fontos a…
️Cseh Katalin lelepleződött – vizsgálódik az OLAF az ügyében
☝️Az elmúlt hónapok legkomolyabb botránya, a Cseh Katalin ügy, súlyos kérdéseket vet fel, ezért is fordultam az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.
Kiderült ugyanis, hogy a Cseh Katalin által vezetett cég és a Cseh család cégének üzleti köre csalárd módon összejátszva a hazai fejlesztési forrásokat és az uniós támogatásokat rendszerszintűen megcsapoló céghálózatként működött.
Kiderült az is, hogy az a technológia, aminek a kifejlesztésére a Cseh Katalin vezette cég jelentős uniós pénzt nyert, már korábban is létezett, sőt a Cseh család vállalkozásához kapcsolódó céghálózaté volt!
Ráadásul Cseh Katalin 2013 és 2018 között egy olyan céget vezetett, amelyik a magyarországi olimpia megszervezésére hivatkozva nyert EU-s pénzeket, és úgy vezette ebben az időben ezt a céget Cseh Katalin, hogy mindeközben pártjával megfúrta a magyar olimpiát 2017-ben.
☝Az OLAF vizsgálat eredménye ad majd választ a Cseh Katalin ügy kapcsán felmerült súlyos kérdésekre!
Ennyi.
/posztok.hu





Az 1971-es világkiállításról, a koronavírus jelentette váratlan kihívásokról és a résztvevő országokról meséltem pénteken az Inforádió Aréna című műsorában.



