Az ég kék, a fű zöld, Magyar Péter pedig ma is Zebrázott egy nagyot.

Amit mondott annak pontsan az ellenkezője az igaz.

Magyar Zebrázásával ellentétben ugyanis a Patrióta frakció magyar delegációjának javaslatára a képviselőcsoportunk nem emelt kifogást a Benes-dekrétumokkal összefüggő Tiszás szóbeli módosító indítvánnyal szemben. És a Patrióták fideszes árnyék-jelentéstevője álláspontjának megfelelően a módosító javaslatra a szavazási indikáció a Patrióta szavazólistán “igen” (“+”) volt.

Hogy honnan tudom mindezt?
A Patrióta frakció vezetőségi tagja vagyok és én vagyok az előterjesztés Patrióta árnyék-jelentéstevője.

Magyar Péter hazugsága annak fényében pedig különösen képmutató, hogy saját frakciója úgy erőlteti Ukrajna gyorsított uniós tagságát, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a kárpátaljai magyarokat ért súlyos és sorozatos jogsértéseket.

Deutsch Tamás

Az ég kék, a fű zöld, Magyar Péter pedig ma is Zebrázott egy nagyot.
Amit mondott annak pontosan az ellenkezője az igaz.
Magyar Zebrázásával ellentétben ugyanis a Patrióta frakció magyar delegációjának javaslatára a képviselőcsoportunk nem emelt kifogást a Benes-dekrétumokkal összefüggő Tiszás szóbeli módosító indítvánnyal szemben. És a Patrióták fideszes árnyék-jelentéstevője álláspontjának megfelelően a módosító javaslatra a szavazási indikáció a Patrióta szavazólistán “igen” (“+”) volt.
Hogy honnan tudom mindezt?
A Patrióta frakció vezetőségi tagja vagyok és én vagyok az előterjesztés Patrióta árnyék-jelentéstevője.
Magyar Péter hazugsága annak fényében pedig különösen képmutató, hogy saját frakciója úgy erőlteti Ukrajna gyorsított uniós tagságát, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a kárpátaljai magyarokat ért súlyos és sorozatos jogsértéseket.
Ennyi.

Karácsony előtt minden évben ajándékokat gyűjtünk, hogy mosolyt csaljunk a gyerekek arcára.

Zakor Sándor, az MTK tulajdonosa járt ma nálam és különösen kedves ajándékot hozott.
Az alkotó Bozsik József sálját foglalta műalkotásba „Bozsik József és az ezerfejű Cézár” címmel.

Így tüntettek a gazdák Brüsszelben a csökkenő források, a növekvő termelési költségek és Brüsszel agrárpolitikája miatt. A következő költségvetésben jelentősen megkurtítanák a gazdák támogatását, a…

A nemzeti konzultáció keretében 1,6 millióan szavaztak arra, hogy ne legyen magasabb SZJA, ne szűkítsék a családi kedvezményeket, ne emeljék a cégek adóját, és tartsuk meg a rezsicsökkentést

Nyugodjon békében.

Életének 92. évében elhunyt dr. Dániel József matematikatanár, a Bajai III. Béla Gimnázium, valamint az egykori vízügyi főiskola tanára, Baja város díszpolgára.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média