Orbán Viktor így foglalta össze, miben egyeztek meg Donald Trumppal a csúcs után:

,,arra jutottunk, hogy Magyarország a többi európai országtól lényegesen eltérő helyzetben van, és nem lehetséges Magyarország biztonságos energiaellátását fenntartani, és nem lehet megfizethető árú energiát adni a magyar családoknak és vállalkozásoknak akkor, hogyha ebből a szempontból két kulcsvezetéken továbbra is szankciók lesznek.

Ezt megvizsgáltuk és megállapítottuk, majd azt mondtuk, miután így van, kértük az elnöktől, hogy akkor ezeket a szankciókat töröljük el. Két vezetéket kértünk mentesíteni minden szankció alól, az egyik, amelyik a gázt hozza föl délről, a másik, amelyik az olajat hozza be keletről.

És megállapodtunk, az elnök döntött, és azt mondta, hogy ezeket a szankciókat erre a két vezetékre nem fogják alkalmazni."

Az Egyesült Államok elnöke is látja mit értünk el az illegális migráció kérdésében.

Kilőtt a forint a Trump–Orbán találkozó után!
A múltkor még Magyar Péter azt állította, hogy a forint árfolyamának javulása azért van, mert a piacok beárazták a Tiszát – lehet, hogy mégsem?
A piaci…

A magyar miniszterelnöknek kivételes helye van Donald Trump kapcsolati rendszerében

Orbán Viktor:
Továbbra is a magyarok fizethetik a legalacsonyabb rezsit Európában, miután az amerikai elnök megadta hazánknak az orosz energiaimportra kivetett amerikai szankciók alóli teljes…

Závogyán Magdolna államtitkár asszony gondolatai Beke Pál szobra előtt Lakiteleken, a Nemzeti Művelődési Intézet székházánál.

A magyar kormány megcsinálta! A Török áramlat és a Barátság vezeték esetében hazánk teljes, időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókat sujtó szankciók alól.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média