Ezt nem lehet tovább csinálni.

A dollárbaloldaliak először egy úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást indítottak Magyarország ellen, utána pedig egy olyan jogállamisági eljárást, hazugságokra, politikai vádakra alapozva, aminek keretében immár felfüggesztették azt a lehetőséget, hogy hozzáférjünk a jog szerint nekünk járó uniós pénzekhez.

Pénzügyi szankciókat alkalmaztak politikai okokból a politikai zsarolás céljából Magyarországgal szemben.

A magunk mögött hagyott hónapokban már egyre inkább büszkélkedve beszélnek arról, hogy igenis ők érték el azt, hogy Magyarországgal szemben ilyen durva, méltatlan, jogilag is kifogásolható pénzügyi szankciókat alkalmaztak.

Az nincsen, hogy egy ilyen, a saját polgáraiddal, a saját honfitársaiddal szemben számukra ártó politikai manőver büszkeségre adhasson okot, hogy ezt mindenfajta politikai következmény nélkül lehessen folytatni.

A dollárbaloldal brüsszeli aknamunkáját ki fogjuk vizsgálni. Ezt a célt szolgálja a mai döntés, az a vizsgálódás, amit elindít az Európai Ügyek Bizottsága - jelentette ki Deutsch Tamás.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem életútjával üzen a jelen emberének, hiszen napjainkban is aktuálisak a zászlajára tűzött szavak:

Istennel a hazáért és a szabadságért

Az nagyon komoly: a Dar es-Salaam-i szállodánkban összefutottunk az egyiptomi Al-Ahli csapatával, s a vezetők felismerték Erős Gábor képviselőtársamat, aki nyolc éve partjelzett az egyiptomi classicon…

Nagyra becsüljük Kenya erőfeszítéseit a kelet-afrikai térség stabilitásáért végzett munkája miatt: bátran szembeszállnak a terrorizmussal, több százezer menekültet látnak el, így hozzájárulnak Európa…

Szomorú ez a történet, sőt iszonyú.
13 évvel ezelőtt váltam el.

Két gyerekem van.

Rémálmaimban se jöjjön elő, hogy valaha hasonlót legyenek kénytelenek átélni.
Hogy valamelyik szülőjük lehallgatja a…

STRASBOURG, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÜLÉSTERME, 2024. márc. 27..
Harmadik napja vagyok Strasbourgban, az Európa Tanács önkormányzati kongresszusának ülésszakán. Mozgalmas az élet: hétfőn egy csatát kellett…

KÉP A KÉPBEN, KAPCSOLÓDÓ ÜZENETEK.
Hosszabb szünet után jelentkezem ismét. Volt egy balesetem, amiből teljesen felépültem, így már jut időm nemcsak ellátni a feladataimat a Régiók Bizottságában, hanem…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média