Trump a következőket mondja.

Először is, az orosz-ukrán háborúba ő nem fog adni egy fillért sem. Ezért vége is lesz a háborúnak, mert nyilvánvaló, hogy Ukrajna önmagában nem áll meg a lábán. Ha az amerikaiak nem adnak pénzt, az európaiak egymagukban képtelenek ezt a háborút finanszírozni.

Trump elnök úr most még nem elnök, de az ő pártja ma az amerikai törvényhozásban megakadályozza, hogy a demokraták pénzt tudjanak adni a háborúba. Trump elnök pedig azt mondja, hogyha ő visszatér, akkor ő nem is tesz ilyen kezdeményezést, ő nem fog adni egy fillért se. Ezzel vége is lesz a háborúnak.

Hogy aztán hogyan, milyen körülmények között, a tűzszünetet követően milyen béketárgyalásokkal kell lezárni, és egy stabil, kiszámítható, biztonságos Európát teremteni, az egy másik ügy, de először békét kell csinálni, és erre megvan az eszköze - jelentette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor: a mostani amerikai kormány erősíti a baloldalt, hogy leváltson bennünket.
Mi szövetségesek vagyunk, nem szolgák.

Az öreg Einstein rosszul írta fel a szorzásokat a táblára, a diákok azonnal kinevették. Amit viszont Einstein ezután mondott nekik, soha nem fogják elfelejteni.
Az óra kezdetén az ősz professzor a…

Nem is olyan réges-régen és nem is a messzi-messzi galaxisban...

A covid-járvány nagyon szépen megmutatta a magyar társadalom állandó elégedetlenség, illetve hogy a baloldali pártok és sajtóorgánumaik…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média