Megszülettek az első támogatói döntések a Napenergia Plusz programban,
tavasszal pedig megkezdődhetnek a kifizetések.
️

A baloldal régen sem és most sem riad vissza az agressziótól. Ha a hatalom megszerzéséről van szó, Gyurcsányék csalnak, hazudnak és a tettlegességig is elmennek.
2006-ban Gyurcsány beismerte, hogy csalással nyert választást, majd az ellene tüntetőkre támadt. Fekete-Győr Andrást és momentumos társát hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte el a bíróság. A DK-s Varju Lászlót szintén bűnösnek találta az ítélőtábla, választási csalás és garázdaság miatt. A párbeszédes Jámbor András aktivistái pedig törnek-zúznak a városban, nemrég egy józsefvárosi Fidesz irodába törtek be vascsővel.
Elég ebből:
nem kérünk az agresszióból!
Nem kérünk a baloldaldalból!
/posztok.hu



Magyarország a régió hangját képviselve vett részt az Antalyai Diplomáciai Fórumon, a térségünk jövőjét is meghatározó párbeszédben!
Megszülettek a döntések


Moldova mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön az…
Átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére márciustól. A mostani béremeléssel 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete.
A kormány azért dolgozik, hogy a…
