Nekünk elsősorban a külső erőkkel szemben kell helytállnunk, Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, az általuk működtetett hálózattal és médiával kell megküzdenünk.

A módszereiket ismerjük, sok meglepetés nem érhet bennünket: pénzügyi zsarolás, jelentések, kötelezettségszegési eljárás, ilyen cikkely, olyan cikkely.

Valójában ezzel állunk szemben, ezért veszélyes a Soros által pénzelt dollárbaloldal.

Nem kérünk belőlük!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 👮🕵️‍️ egy nemzetközi akcióban 220 millió forint vagyont és 300 millió forint értékű kábítószert foglalt le.

Az ügy részleteit megtaláljátok kommentben

Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülés Mosonmagyaróváron
Ma délelőtt tartotta a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülését. Az ünnepségen a most…

Magyarország elkötelezett támogatója a vizes sportoknak - Találkozó a Nemzetközi Úszószövetség (World Aquatics) elnökével

Katari hivatalos látogatásomon ma Husain Al-Musszalammal, a World Aquatics…

ebből amúgy lett valami vagy ugyanúgy járt, mint az összes nyugatról importált, balos kultúrharcos cucc, ami létezett 2 és fél percig, aztán mindenki úgy tett, mintha soha nem is létezett volna?

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média