A pedagógusok anyagi elismertségének tekintetében olyan nagyot sikerült előrelépni, mint a rendszerváltozás óta soha.

Az állami fenntartású iskolák tanárai legkésőbb a hétfői napon már a megemelt illetményeket fogják megkapni. Az ezzel kapcsolatos különböző, a sajtóban is megjelent tévedések cáfolataként szeretném még egyszer elmondani, hogy világos a kormány szándéka, és ennek megfelelőek a döntéseink is, 32,2 százalékos béremelés történik.

Tudjuk, hogy vannak, akik nem örülnek ennek, és tudjuk, hogy sokan vannak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez a béremelés ne folytatódhasson. Azt látni kell, hogy egyelőre a teljes béremelésre a magyar adófizetők pénzéből kerül sor, és az Európai Uniótól egyelőre ígéretünk van arra, hogy utófinanszírozással hozzájárul a béremeléshez - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.

️Budapest komoly erőforrásokkal rendelkezik – anyagi, szellemi, kulturális és persze politikai értelemben is. Karácsony Gergely most már nyíltan (vissza)él vele.

👉Használja. Kiszolgálja a baloldali…

A természet rendjét és hagyományainkat nem lehet felborítani. A műhúsról beszélgettem csütörtökön reggel a TV2 Mokkában.

️ Tisztázzunk pár dolgot!

A dollárbaloldal médiája hozza a szokásos formáját az antifa aktivisták ügyével kapcsolatban. De nézzünk ismét a vádak mögé!

Magyarországon a kormány nem szólhat, és nem is…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média