Őrült nagy a veszély akkor, hogyha megengedjük azt, hogy Európába korlát nélkül, gyakorlatilag állandóan illegálisan tömegek érkezzenek.
Ezt nem lehet megengedni.
Magyarország minden körülmények között…
"Évek óta azt halljuk az európai baloldaltól, hogy a CEU, az Budapestről elűzetett. Hát egyáltalán nem űzetett el, itt talán a mögöttem lévő képen is láthatják: a CEU itt van Budapesten, sőt a CEU ennek a Soros-hálózatos, dollárbaloldalos konferenciának az egyik szervezője.
Azok a politikai szponzorok jönnek el erre a konferenciára, akik finanszírozták a magyar dollárbaloldalt.
Márpedig láthatóan a külföldi szponzorok világosan elmondták és meghatározták, hogy mi az a dal, mi az a mondanivaló, amit most is el kell mondaniuk itt ezen a gyűlölet-workshopon a résztvevőknek.
Mi ebből nem kérünk!,, - jelentette ki Deutsch Tamás.
Őrült nagy a veszély akkor, hogyha megengedjük azt, hogy Európába korlát nélkül, gyakorlatilag állandóan illegálisan tömegek érkezzenek.
Ezt nem lehet megengedni.
Magyarország minden körülmények között…
Hivatásunk a közösségek iránti elkötelezettséget kívánja meg tőlünk, hogy személyesen adjuk át a magyar emberek együttérzését, még olyan veszélyes helyeken is, mint a jelenleg nyugtalan Közel-Kelet.…
A baloldali városvezetésnek köszönhetően Budapest csődbe került. Mindeközben a “Gyurcsány-fióka” közművezér Mártha Imre habzsi-dőzsire nem sajnálja. Kételkedik még abban bárki, hogy hova is tűnhettek…
Az Európai Bizottságnak kötelessége az európai emberek, vállalatok és tagállamok érdekét képviselni illetve előnyben részesíteni.
- Győri Enikő -
Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak!
Aradi vértanúk: eredeti dokumentumok, visszaemlékezések, tárgyak kiállítása a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Padányi József honvéd vezérőrnagy,…
Románia elnöke Magyarországon – Szomszédokhoz méltó, pragmatikus kapcsolatokon dolgozunk Magyarország és Románia között
Klaus Johannis személyében 14 év után látogatott ismét román elnök Magyarországra…
Románia elnöke Magyarországon. Szomszédoknak rendszeresen beszélniük kell egymással.

A magyar cégek a világ buszgyártásában is otthon érzik magukat!
Ma a brüsszeli #Busworld kiállításon jártam, ami Európa legnagyobb autóbuszos kiállítása.
A legendás magyar Ikarus gyár új 100%…
Hamarosan felszólalok az Európa Tanácsban! Előtte Németh Zsolt delegációvezetővel átbeszéltük az aktualitásokat!
Irány, Strasbourg! Van miről beszélni az Európa Tanácsban, hiszen forrong a világ, több konfliktus és háború is van Európában vagy a szomszédságunkban. Az iránytű ma is: béke, nemzeti érdek,…