Figyelemfelhívó kampányt indítunk, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont.

A baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba.

Karácsony Gergely főpolgármester most ennél is tovább ment: azt mondta, hogy Magyarország már hadban is áll.

Ne legyen kétségünk, hogy ha ők kormányoznának, ez valóban így is lenne - jelentette ki Hollik István.

Nemcsak Karácsony Gergely, hanem a 99 Mozgalmának tagja Wittinghoff Tamás is a háború pártján áll.
Felhívtam a budaörsi polgármestert és Alföldi Róbertet is mit gondolnak a főpolgármester háborúpárti…

A magyarországi EP-választást a Fidesz-KDNP listája toronymagasan megnyerheti a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási adatai szerint: 51 százalékos támogatottságával az
Európai Unió legnépszerűbb…

Lónyay Gábor, a Lónyay-család leszármazottja is jelen volt azon a könyvbemutatón, ahol Lónyay Menyhért, volt miniszterelnök, pénzügyminiszter 1847-48-ban írt és most megjelentetett naplóját mutattuk…

A hit a kegyelemből fakadó erő.
A Haza védelme egész embert kíván, ezért nemcsak fizikai, de lelki erőre is szüksége van katonáinknak.

A hadsereg - akárcsak az Egyház - erős közösség, amire vigyáznunk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média