A DK szerint hazafias kötelesség azért dolgozni, hogy az uniós források ne érkezzenek meg hazánkba.

Szerintünk pedig az a hazafias kötelesség, ha azokat, akik a saját hazájuk ellen dolgoznak, soha nem engedjük a hatalom közelébe!

Ma 1 éve tettem le a képviselői esküt.

Célom továbbra is, hogy képviselőként a térségünkben élő emberekért tehessek úgy, ahogy eddig is.

Köszönöm a bizalmat!

Ferenc pápa megköszönte Magyarországnak az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget.🙏Azbej Tristan

„Szeretnék köszönetet mondani önöknek a világban, különösen is a Szíriában és Libanonban élő,…

Baja a Bácska központja
Baja az itt élő emberek szorgalmából, munkájából lett az, ami: múltjára büszke, erős identitással, gazdag hagyományokkal és kultúrformáló erővel rendelkező, többnemzetiségű…

👍Jól teljesítettek a Siófoki Szakképzési Centrum tanulói a Szakma Sztár Fesztiválon.
Az országos szakmai tanulmányi versenyeken több induló is volt vármegyénkből, akik előkelő helyezésekkel térhettek…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média