Szijjártó Péter:

Én ott ültem az első szankciókról szóló döntés meghozatalakor és brüsszeli politikusok akkor azt mondták: a szankciók majd olyan nehéz helyzetbe hozzák Oroszországot, hogy kénytelen lesz befejezni a háborút, hiszen képtelen lesz annak folytatására.

Egy évvel később azt látjuk, hogy a háború nemhogy nem ért véget, hanem még brutálisabb, mint valaha.

A szankciókhoz társított cél tehát nem teljesült.

️ Brüsszelben napról napra esnek ki a korrupciós csontvázak a szekrényből.

️ A képviselők eurómilliókkal menekülnek és egymásra mutogatnak.

️ Le kell csapolni a brüsszeli mocsarat.

#fidelitas

Ma van a civilek napja. A civil lét a társadalom működésének alapvető dimenziója, az ilyen szervezetek a család mellett a másokért való felelősségvállalás kitüntetett helyei.
️ Gondoljunk ma…

Tavaly is fantasztikusan teljesített a turisztikai ágazat.
A szektor teljesítménye pedig idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket.
Előre megyünk, nem hátra!

Csöbör Katalin miskolci országgyűlési képviselő vendégei voltunk. Négyszer választották meg eddig Miskolcon és környékén, ez eddig csak neki sikerült.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média