A jelenlegi helyzetben Európa fázik, Ukrajna vérzik, Oroszország pedig gazdagodik. Ez az elhibázott szankciós politika következménye.

A kilencedik szankciós csomag hírére egyből megugrott a földgáz ára a tőzsdén. Jól látható tehát: összefüggés van a szankciók és az emelkedő árak között.

Azért van jelentősége a nemzeti konzultációnak, mert amikor a kormány Brüsszelben, ellenszélben képviseli azt a kisebbségi álláspontot, hogy szankciók helyett békére van szükség, fel tudja majd mutatni: ez nemcsak a kormány véleménye, hanem több millió magyar ember hangja is - jelentette ki Szentkirályi Alexandra a Mondjunk nemet a szankciókra! országjáráson.

Magyarországon politikai, fizikai és energiaellátási biztonság van ️ a vállalatok pedig ezt felismerik és hozzánk hozzák a beruházásaikat. Most épp Budapesten indul a nap, ahol a Siemens Energy új…

Kiknek segítünk a gyármentő programmal?

A gyármentő program elindításáról azért döntöttünk, hogy a magyarországi vállalatok minél kisebb veszteségekkel vészeljék át az egész Európát érintő gazdasági…

10 éves az új Büntető Törvénykönyv.

️Ezalatt a 10 év alatt 70 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma hazánkban. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

️ A hazai földgáztárolók töltöttsége 5,38 Mrd köbméter volt november 1-jén, ez 1,73 Mrd köbméterrel több az előírt töltöttségi szintnél, és 500 millió köbméterrel több az egy évvel korábbinál.

️…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média