Harminc fokban és kánikulában könnyű fűtésről beszélni, de most már jönnek a hidegebb napok, hetek és hónapok, és majd meglátjuk, hogy azok a politikusok, akik most bennünket minősítenek, a saját házuk táján hogyan tudnak elszámolni, hogyan állnak majd - jelentette ki Menczer Tamás.

Véget kell vetni a háborúnak!

Elrajtolt a parlamenti diplomácia.

Ukrajna vérzik , Kárpátalja is vérzik!
Európa fázik.
Afrika éhezik.
Az EU nem tud békét teremteni.
Az USA nélkül nem lesz béke.
Az EU-USA…

🟠 A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány minden évben Szepesi-díjjal tüntet ki egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót, Östreicher Emil-díjjal pedig egy olyan hozzátartozót,…

A tegnapi óbudai időközi választáson nagy győzelmet aratott a Fidesz jelöltje, Csikósné Mányi Júlia.
A győzelem értékét csak növeli, hogy olyan körzetben sikerült elérni, ahol általában nem éppen a…

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a tanévet az Eötvös József Főiskolán. Az ünnepség keretében főiskolai polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat és köszöntötték a díszdiplomás pedagógusokat.…

Magyarországnak szüksége van olyan önkéntesekre, akik a civil életük mellett támogatják a haderő munkáját, akik veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy segítséget nyújtsanak az országnak.

Több…

️ Hétvégi Programajánló

Visegrádi Hungarikum Nap ️🤍
Helyszín: Visegrád, Királyi palota (Fő utca 23.)
Időpont: 09:00-14:30

A rendezvényre és a főzőversenyre az alábbi linken tudnak regisztrálni: https://…

Kitüntette Orbán Viktort a szerb ortodox pátriárka. A kitüntetés átadása alkalmából hangsúlyozta, Orbán Viktor egyedülálló államférfi Európában, aki „harcol Európa lelkéért”, és akinek a szavára más…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média