Eredményesek a kutatások, azonosították Szent László királyunk maradványait, és rövidesen Hunyadi Mátyásét is azonosíthatják.
A kutatói munka nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy csak a…
Mi, magyarok legyőztük a kommunizmust, amelyet a szovjet hadsereg és fegyverek kényszerítettek ránk. Némi időbe telt ez. Harcunkat 1956-ban kezdtük, és 1990-ben nyertük meg. De sikerült! Apáink adták le az első lövést, és mi, a fiaik nyertük meg a háborút. Tudjuk, hogy mit köszönhetünk Ronald Reagannek.
De a kommunistákat nehéz legyőzni.
Feltámadtak hamvaikból, összefogtak a liberálisokkal, visszatértek világszerte, és most erősebbek, mint valaha. Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, csak kérdezzenek meg bennünket, magyarokat. Mi mindkettővel harcoltunk már, és elmondhatom Önöknek, hogy igenis ugyanazok.
Tehát újra le kellett őket győznünk.
És 2010 óta folyamatosan nyerünk, nyerünk és nyerünk. Legutóbb Donald Trump támogatásával, amiért nagyon hálásak vagyunk. Annyi győzelmet arattunk, hogy az ember csak vakarja a fejét. Tudják, a győzelem napi rutinná vált számunkra. De ismerjük a régi mondást: a tegnapi győzelem nem nyeri meg a mai meccset. 32 éve vagyok országgyűlési képviselő, 16 évet töltöttem ellenzékben és 16 évet miniszterelnökként. Megtanultam, hogy a feladásra hajlamos ember sosem nyer, a győztes pedig sosem adja fel. Ez a győzelmeink titka.
A hazánk mellett kell állnunk akkor is, ha jól mennek a dolgok, meg akkor is, ha rosszul - mondta Orbán Viktor a CPAC konferencián, Dallasban.
Eredményesek a kutatások, azonosították Szent László királyunk maradványait, és rövidesen Hunyadi Mátyásét is azonosíthatják.
A kutatói munka nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy csak a…
A biztonságos élelmiszer-ellátás hazánk stratégiai érdeke. Mindent megteszünk, hogy az aszálykárral sújtott gazdákat támogassuk.
Ezt a hetet Balatongyörökön kezdtem, ahol a Székesfehérvári Egyházmegye családtáborába is elvittem az üldözött keresztény testvéreink üzenetét.
Bemutattam Magyarország Kormányanak öt éve életre hívott…
👉 Ha egy álomvilágban vagy a Facebookban élnénk, és nem a valóságban, itt Budapesten, akkor talán el is hinnénk, hogy folyamatosan takarítják az utcákat.
Elég kilépni az utcára, máris arcon csap a…
Olvasószünet
Napló/1672: Szombaton késő délután Gabriella feleségemmel a Hungarikum Liget hamarosan megnyíló ékességét, a négycsillagos Hungarikum Hotelt jártuk végig.
Csíksomlyói Szűz Mária, könyörögj értünk!
Gyurcsány „készül". Ön szerint mire?
A) adóemelés
B) kerítésbontás
C) rezsicsökkentés és családtámogatások eltörlése
Rendkívüli intézkedésekkel segíti a kormány az aszálykár sújtotta termelőket 

El kell hinnünk, hogy jobbak vagyunk balliberális ellenfeleinknél. És nem számít, hogy a liberálisok mit mondanak. Mindig azt mondják, hogy veszíteni fogunk. Azt mondják, hogy a győzelem lehetetlen.…