MEGVÉDJÜK A NYUGDÍJAKAT a háborús inflációval szemben is! Aki bankszámlára kérte az utalást, már a mai napon, július 12-én megkapja az emelt nyugdíjat. Minden lehetséges eszközzel segítjük a…
Megvédjük Magyarországot!
Megvédjük Magyarországot!
MEGVÉDJÜK A NYUGDÍJAKAT a háborús inflációval szemben is! Aki bankszámlára kérte az utalást, már a mai napon, július 12-én megkapja az emelt nyugdíjat. Minden lehetséges eszközzel segítjük a…
Republikánus politikusok nyilatkozatban bírálták az amerikai Pénzügyminisztériumot, amiért egyoldalúan felmondta a Magyarországgal megkötött kétoldalú adóegyezményt azzal a céllal, hogy rákényszerítse…
Idén 3️⃣0️⃣ éve, hogy Edvén falunapot szerveznek a helyiek, amelyen rendszerint tiszteletét teszi a testvértelepülés, Nyárádszentbenedek delegációja is. ️
Idén is remek volt a hangulat, sok hasonlót…
Újra tárgyalóasztalnál 🤝🇷🇴
Hosszú megbeszélés elé nézünk, amelyet követően élőben jelentkezünk Bogdan Aurescu külügyminiszter kollégával BukarestbőlA román és magyar sajtó is szép számban jelen lesz…
A magyar aranytartalék elherdálója, Surányi György durva megszorításokat vezetne be!
Nem ígéret, hanem tény: ma érkezik az emelt összegű nyugdíj, és a nyugdíjkorrekció a nyugdíjasoknak!
Szemlézett a Mandiner
Ma érkezik a számlákra az évközi nyugdíjemelés a júliusi nyugdíjjal együtt.
A januárig visszamenő emeléssel 2,5 millió nyugdíjas 184 milliárd forintot kap.
👉 A mai napon érkezik az évközi nyugdíjemelés, ráadásul januárig visszamenőleg.
Megvédjük időseinket!