🙏 Megszépült a római katolikus templom Ádándon!
🤝 Bara Adolf atyával való egyeztetésünket követően sikerült állami támogatást elnyerni a rég várt és időszerű beruházásra.
☝️ A templom felújítása egy…
Az ország keleti határain túl háború dúl.
Az a kérdés, hogy lehet-e az országot olyanokra bízni, akik hétfőn mondanak valamit, kedden letagadják, szerdán az ellenkezőjét mondják annak, amit hétfőn mondtak, csütörtökön pedig mindezt megpróbálják megmagyarázni.
Vagy pedig olyanokra kell az országot bízni, akik eddig is az elmúlt 12 évben minden válságot, amellyel az ország kénytelen volt szembenézni, sikeresen kezeltek.
Arra kérek mindenkit, hogy meggyőzve rokonait, barátait, ismerőseit, hozzon magával április 3-án nem egy embert, hanem amennyit csak tud, és szavazzunk mindannyian a Fidesz és a KDNP listájára és jelöltjeire - mondta Kövér László.
🙏 Megszépült a római katolikus templom Ádándon!
🤝 Bara Adolf atyával való egyeztetésünket követően sikerült állami támogatást elnyerni a rég várt és időszerű beruházásra.
☝️ A templom felújítása egy…
Nézőpont Intézet:
Orbán Viktorban bízik a magyarok többsége.
Magyarorszagnak erős gazdákra van szüksége - teltházas agrárfórum Maroslelén
️Hideg fej
️Megfontoltság
️ Háborús helyzetben a kimondott szó cselekvő erővel bír.
️ Ne bízzuk rá egy olyan emberre az országot, aki ostobának és árulónak tart mindenkit, aki nem ért vele egyet.
Ne hagyjuk, hogy olyan ember döntsön közös ügyeinkről, aki magyar katonákat és…
Találkozzunk a Békemeneten!
Fel, győzelemre! 
Pécs, Uránváros. Aláírásgyűjtés közben tízórai a pecsenyesütőnél. Remek hazai ízek! 
Ljubov Nepop Ukrajna budapesti nagykövete és Vargha Tamásállamtitkár tegnap közösen indították útjára azt a tízezer vérvételhez szükséges speciális zsákot, amelyek akár harmincezer sebesült…
🟠Mindenkinek segítünk, akinek el kellett hagynia az otthonát
️
🟠Jöjjön el a béke
️