Szijjártó Péter a külügyminiszteri tanácsülés szünetében: 11 és fél éve ülök itt a külügyminiszterek között, de ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem találkoztam, mint most a mai napon.

A német külügyminiszter nyíltan abszolút mindenfajta szégyenérzet nélkül fenyegette meg Magyarországot arra az esetre, hogyha nem adjuk fel a nemzeti érdekeink védelmét Ukrajnával szemben.

Azt várta el gyakorlatilag, hogy viseljük el, hogy az ukránok elzárják az olajcsapot, viseljük el az olajblokádot, azonnal adjuk oda az összes létező pénzt Ukrajnának, azonnal fogadjuk el a szankciókat, mert ha nem, annak nagyon súlyos következményei lesznek. Hogy mik ezek a következmények, szerintem arról mindenkinek lehet elképzelése, hiszen a Brüsszel-Berlin-Kijev tengelyen születtek meg a döntések az európai háborúról, és ez az a tengely, amely leginkább dolgozik azért, hogy Magyarországon a Tisza Párt nyerje meg a választást, na ez az, amit nem fogunk hagyni.

Most aláírom a megállapodást a szlovákokkal arról, hogy építünk egy új benzinvezetéket a két ország között.

A választási kampány finisében vagyunk. Európában ma mindenki úgy látja, hogy a magyar parlamenti választások nemcsak Magyarország, hanem a kontinens jövője szempontjából is jelentősek. Küzdelem…

Ne hazudozz, Peti

Nincs abban semmi meglepő, hogy a tiszások március 15-én is ukrán zászlóval vonultak, hiszen ti az Európai Parlamentben is felhúztátok az ukrán mezt. Weber parancsára. Emlékszünk,…

Gyönyörű pillanatokat élhettünk át tegnap együtt a nemzeti ünnepünkön. Soha nem látott tömeg vonult a Békemeneten! Többen voltunk. Többen kell legyünk április 12-én a szavazófülkéknél is. Akkor…

A március 15-i, rekordméretű Békemeneten százezrek üzenték meg Brüsszelnek, Kijevnek és a Tisza Pártnak is, hogy Magyarország békét akarBrüsszel azonban a béke helyett a háború folytatása mellett…

A valaha volt legnagyobb Békemeneten megmutattuk, hogy mekkora az erőnk.

27 nap múlva pedig meg kell mutatnunk Brüsszelnek és Kijevnek, hogy NEM kérünk a háborúból, és nem engedünk semmilyen…

Vállaljuk, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és nyugalom szigetének!

A Békemeneten százezrek üzenték meg Brüsszelnek, Kijevnek és a Tisza Pártnak, hogy mi,…

Magyar Péter szövetségese, egy német EP-képviselő, nyíltan beszélt arról, hogy a Tisza Párt háborúpárti álláspontot képvisel: támogatnák a fegyverszállításokat és feladnák a kedvező árú orosz energiát…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média