Egészen fantasztikus, hogy Manfred Weber tulajdonképpen bejelentette az igényét a katonai szervezetté alakuló Európai Egyesült Államok elnöki tisztére, de volna néhány kérdés innen, ebből a kis…

Jövőformáló nap

A január végi pályaorientációs programhoz rengeteg diák csatlakozott, és döntött úgy, hogy felfedezi az egészségügyi hivatás lehetőségeit.

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház…

Chile új elnöke a díszvendégünk a Patrióták frakcióülésén!
Antonio Kast december közepén nyerte meg a választásokat. Fölényes, 58 százalékkal győzte le a szélsőbaloldali ellenfelét. A Dél-Amerikában…

Minden kisalföldi faluban lesz ATM! Köszönjük, Magyar Falu Program!

95 éve született Zámolyon Csoóri Sándor (1930–2016), a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas, valamint kétszeres József Attila-díjas költő, esszéíró, prózaíró és politikus.

Lendületben a Fidesz
Az ukrajnai fronton az energetikai infrastruktúra helyett a közlekedésit támadják az oroszok, továbbra sincsen közeledés az álláspontok között. Az amerikai védelmi stratégia az európaiakra hagyja…

A turizmus Magyarország stratégiai fontosságú ágazata, ezért nemcsak 5+1 pontos akciótervvel, de külön kiadvánnyal is segítjük az éttermek versenyképességének javítását.

Miért indulok Újpesten és Angyalföldön? - erről kérdezett a Metropol. A rövid válasz az, hogy ez az otthonom. A hosszabb válasz pedig az első kommentben található interjúban olvasható.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média