Orbán Viktor: a kormány mai ülésén fontos döntéseket hozott, amely a nevelőszülők küldetését és munkáját alapvetően érinti. Ez az akcióterv három részletből áll.

Először is a nevelőszülői alapdíjat megduplázzuk. Másodszor: lehetővé tesszük, hogy a nevelőszülőket a korábbi alacsonyabb kiegészítő díj helyett minden nevelt gyermek után megillesse az alapdíj. És végül harmadszor: a speciális szükségletű, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők számára a neveléshez kapcsolódó többletdíjat szintén megduplázzuk.

Minden magyar gyermek újabb őrhely, vigyáznunk kell rájuk! Hálával tartozunk azoknak az embereknek, a nevelőszülőknek, akik vállalják fölnevelésük felelősségét. A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is.

A magyar szuverenista, családalapú politika világszerte elismert.

Ma dél-amerikai fiatal vezetőkkel osztottam meg a magyar politika tapasztalatait és sikereit. Igyekeztem átadni mindazt a tudást és…

️ Nem fogadunk be migránsokat és nem is fizetünk érte!

Az Európai Bizottság bemutatta első éves menekültügyi és migrációs jelentését és a Migrációs Paktum részeként javaslatot tett a tagállamoknak egy…

Hogy méltó-e, ebben a kérdésében kérdezzék a volt feleségét!

Döntött a kormány:

️​​ A nevelőszülők alapdíját megduplázzuk.
️​​ Minden nevelt gyermek után megilleti őket az alapdíj.
️​ Duplájára emeljük a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők többletdíját.

Napló/2812: Závogyán Magdolna államtitkár asszonnyal és Nagy Edinával, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetőjével lepleztük le Beke Pál népművelő szobrát Lakiteleken, az Intézet székháza előtt.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média