Bóka János a Kormányinfón: ez a politikai szezon hagyományosan az Európai Parlament strasbourgi ülőszakával veszi kezdetét, ahol az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Unió állapotáról.

A beszéd nem abból a szempontból volt érdekes, hogy új dolgokat tudtunk volna meg az Európai Unió állapotáról. Azt tudjuk, hogy az Európai Unió állapota rossz és egyre romlik.

E tekintetben a Draghi és a Leta jelentések nyilvánosságra hozatala óta nincsen valódi vita. A beszéd abból a szempontból volt érdekes, hogy várható-e érdemi irányváltás az eddigi elhibázott uniós politikákban, amelyek most már nem csak az Európai Unió intézményrendszerének a működőképességét veszélyeztetik, hanem komoly politikai instabilitást okoznak meghatározó uniós tagállamokban is.

Illetve arra vártunk választ, hogy az Európai Bizottság elnöke hogyan kívánja helyreállítani a benne megingott politikai bizalmat.

Ehhez képest az Európai Bizottság elnöke egy valódi háborús beszédet mondott. Ez a beszéd az én megítélésem szerint nem egyszerűen háborúpárti beszéd volt, ez egy háborús beszéd volt.

Ennek a beszédnek az első mondata úgy hangzott, hogy Európa harcban áll. Ebben a beszédben a háború szó gyakrabban hangzott el, mint a gazdaság, Ukrajnáról pedig több említés esett, mint az európai iparról és az európai energiapolitikáról együttvéve.

Ez szégyen!

A közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt hirdet a kormány
Az ellenzéki tervek megjelenésével a pártpolitika szintjén már zajlik a harc ebben a témában. Éppen ezért kulcsfontosságú a…

Ursula von der Leyen az Unió értékelés helyett valódi háborús beszédet mondott!

Ezek szerint:
a versenyképességi fordulat helyett hadigazdaságra van szükség
a prioritás Ukrajna finanszírozása
újabb…

Ursula von der Leyen újabb háborúpárti beszédet mondott tegnap az Európai Parlamentben. Ezekről beszélt:

Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy Kijevet terheli a teljes felelősség azért, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere az elmúlt 10 évben ilyen rendkívüli romláson ment keresztül.

Sajnos…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média