Orbán Balázs a Tranzit-on:
egy új típusú világrend kialakulása felé tartunk, és ebben a helyzetben azok a nemzetek tudnak sikeresek lenni, amelyek a saját tengelyük körül forognak.
Orbán Balázs a Tranzit-on: egy új típusú világrend kialakulása felé tartunk, és ebben a helyzetben az én meggyőződésem szerint azok a nemzetek tudnak sikeresek lenni, amelyek egy önálló arcéllel, saját tengelyük körül forognak, realista módon szemlélik a világot, a saját nemzeti érdekeik alapján vezetik le a mozgásokat.
Ennek következtében a világon több mint 190 ország van, de azok az országok, amik képesek ilyen viselkedést hosszú távon fenntartani és egy ilyen külpolitikai vagy nemzetstratégiai doktrínát érvényre juttatni, azok kiemelkednek a többi közül, és ezért sikeresek lesznek a következő évtizedekben, és hogyha majd látjuk, hogy mivé alakul ez az új világ, akkor majd később azt fogjuk tudni megállapítani, hogy ezek az országok az átalakulásnak a győztesei lettek, míg más országok, akik nem ezt a testtartást vették föl, nem ezeket a megközelítéseket alkalmazták, esetleg még mindig a régi világ dogmáiban próbálták elemezni az eseményeket, azok pedig elgyengültek és ennek az új világrendnek a vesztesei lettek.
És szerintem ez az a kulcsországbeli stratégia, amiben Magyarországnak érdemes gondolkodnia, erről lehet vagy érdemes vitatkozni vagy beszélgetni, hogy ez mit jelent, pontosabban mik az alapelemei, és ebből tudjuk felfejteni azt, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk.
Orbán Balázs a Tranzit-on:
egy új típusú világrend kialakulása felé tartunk, és ebben a helyzetben azok a nemzetek tudnak sikeresek lenni, amelyek a saját tengelyük körül forognak.
Nem fogunk részt venni ebben a háborúban.
Nem mi kezdtük, nem vagyunk felelősek érte, és nem akarjuk, hogy ez megváltozzon.
- Szijjártó Péter a Tranzit-on -
Egy ilyen K.O. után nincs mit csodálkozni.
Első a magyar érdek!
Ennek az frusztrált, brüsszeli elitnek az uralma a legnagyobb probléma ma Európában.
Teljes lebukás! Átver a Tisza! Jönne a TISZA-adó!
Felvétel bizonyítja: Magyar Péterék adóemelést terveznek, amit a kampányban el akartak hallgatni. Át akarták verni az embereket, de lebuktak!
A…
Brüsszel olyan bábkormányt ültetne Budapestre, amelyik Magyarországot belevinné a háborúba, átnyomná a migrációs paktumot, benyomná az ukránokat az Európai Unióba, és felszámolná a családvédelmi…
Fontos, hogy minden diák egyenlő esélyekkel kezdhesse el a tanévet.
Brutális adóemelést vezetne be a TISZA Párt.